Elkészült az idei felülvizsgált változata annak a módszertani anyagnak, amely az uniós csatlakozással kapcsolatos feladatokról tájékoztatja az önkormányzatokat, illetve segít a közösségi joghoz igazítani a helyi rendeleteket. Az útmutató leginkább gyakorlatiasnak mondható változása az eddigiekhez képest az, hogy az egyes témakörökön belül bemutatja a rendeletalkotás gyakorlati problémáit. Az anyag letölthető a Belügyminisztérium (BM), illetve az önkormányzati EU-információs központ honlapjáról.
A tárca tavaly májusban nyitotta meg a központot az Önkormányzatok Házában, a budapesti Duna-palotában. A cél elsősorban az, hogy a szakemberek gyakorlati információkkal, szolgáltatásokkal segítsék a helyhatóságokat. A helyi önkormányzatok működésére, felépítésére nincs uniós előírás, ám számos olyan közösségi jogszabály van, amely közvetlenül érinti az önkormányzatok tevékenységét. A BM a szaktárcák közreműködésével 2002-ben készítette el az első komplex módszertani segédanyagot a helyhatóságok számára, s tavaly is újabb, felülvizsgált változatot juttattak el a polgármesteri hivatalokhoz. Az önkormányzatok megkapták azt a szakanyagot is, amely "mintarendeleteket" tartalmazott. A szakértők elsősorban olyan típusú rendeleteket szövegeztek meg, amelyekre településtípustól függetlenül minden helyhatóságnak szüksége volt. Szinte biztosan módosításra szorultak az adókkal, a szociális ellátással, a hatósági árakkal, a környezetvédelmi kérdésekkel, a közbeszerzéssel, a vállalkozások támogatásával, illetve a lakások és helyiségek bérletével, elidegenítésével kapcsolatos helyi rendeletek.
A közösségi jogszabályok szerint tilos a személyek, áruk és szolgáltatások szabad mozgásának korlátozása. A migráns munkavállalókat és családtagjaikat ugyanazok a jogok illetik meg mint a helyi lakosokat. Fontos követelmény az önkormányzatokkal szemben, hogy egyenlő bánásmódban részesítsék a hazai, illetve az EU-tagországok vállalkozásait, ezért többek között meg kellett szüntetni a helyiadó-mentességeket és -kedvezményeket, a versenyt torzító előnyöket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.