Röviden
Decentralizálandó központi hatalom
A kormány eltökélt abban, hogy a választott regionális önkormányzatok létrehozásával decentralizálja a jelenlegi központi hatalmat - jelentette ki tegnap Lamperth Mónika belügyminiszter Debrecenben egy közigazgatási szakembereknek tartott konferencián. Utalt arra, hogy a decentralizáció első lépését már megtette a kormány, amikor tavaly év végén megjelent a 168 kistérség megalakításáról szóló kormányrendelet. Kijelentette: még a tavaszi parlamenti ülésszakban elfogadják azt a törvényt, amely keretet ad a kistérségi együttműködést elősegítő pályázatokhoz. (MTI)
Uniós források a foglalkoztatásra
Az uniós források megszerzésének nem lesz kulcseleme az önerő nagyságrendje; ennél fontosabb, hogy van-e alkalmas projekt, illetve van-e projektlebonyolító szervezet - mondta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára. Csizmár Gábor a hátrányos helyzetű térségeket érintő foglalkoztatási lehetőségekről tartott fórum után sajtótájékoztatón közölte: az Európa-terv operatív programjainak keretében biztosított támogatásoknál általános szempont a hátrányos helyzet kiküszöbölése, a felzárkóztatás. (MTI)
Felmentett statisztikusok
Felmentették a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) két elnökhelyettesét. A felmentés március 31-i hatállyal érvényes, erősítették meg a Magyar Távirati Iroda értesülését a statisztikai hivalnál. Vukovich Gabriella társadalomstatisztikai elnökhelyettesnek és Soós Lőrinc koordinációs elnökhelyettesnek a hivatal átszervezése miatt kellett távoznia. A statisztikai hivatalban eddig egyébként négy elnökhelyettesi poszt volt. (MTI)


