Kétszer több bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal tavaly, mint 2002-ben - áll az Országgyűléshez benyújtott, a hivatal múlt évi munkáját összegző elnöki beszámolóban. A mintegy 790 millió forintos összeg mögött a versenyhatóság szigorúbb bírságolási politikája áll. Ennek háttere az a megfontolás, miszerint a piacgazdaság másfél évtizede alatt kellő tapasztalatot szerezhettek a vállalkozások ahhoz, hogy működésük során tiszteletben tartsák a versenyjog szabályait. A hivatal - többéves jogalkalmazási gyakorlata alapján - tavaly dolgozta ki a kartell- és erőfölényes ügyek elbírálásában érvényesülő szempontokat, szankciókat azért, hogy a döntéshozókat az egységesség irányába terelje és a cégeket is tájékoztassa: esetleges jogsértő magatartásukért mekkora büntetésre számíthatnak.
Az érdemi bírság meghatározása többlépcsős. A büntetés a legsúlyosabb esetben a jogsértő vállalkozás éves nettó árbevételének tíz százalékáig terjedhet. A versenytanács a jogsérelem súlyának vizsgálatakor tekintettel van a verseny veszélyeztetettségére, a magatartás piaci hatására. Figyelembe veszi az érdekelt viszonyát a jogsértéshez és hogy igyekszik-e - ha igen, miként - jóvátenni azt.
Kellő szigor, keményebb szankciók nélkül komolytalanná válhat az antitröszt-politika - állítják a szakemberek, és ennek megfelelően mérlegelnek. Az egyik legsúlyosabb jogsértések közé tartozott a fővárosi multiplex mozik árkartellja. A cégek - az aktuális sikerfilmek bemutatása előtt - egységes áremelést hajtottak végre, átlépve az ezerforintos jegyárhatárt. A versenytanács szerint száz-száz milliós büntetések álltak arányban a súlyos magatartással. Az erőfölényes ügyek több mint harmadát a kábeltelevíziós szolgáltatók adták. Az elmarasztaltak túlságosan magasan állapították meg az előfizetési díjaikat, illetve a fogyasztói igényeket figyelmen kívül hagyva módosították programcsomagjaikat.
Készülőben a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának elbírálására vonatkozó GVH-s közlemény, amely - a Világgazdaság értesülése szerint - ezekben az ügyekben is szigorítást ígér. Előszele mindenesetre már tavaly is érzékelhető volt: tizenötmillió forinttal sújtották például a Tescót, hatmillióra büntették a Budapest Bankot a fogyasztó megtévesztésére alkalmas magatartás miatt. (MKK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.