A cseh szexipart sújtja az EU-csatlakozás
Május elseje óta jelentős mértékben csökkent a cseh-német határ menti főutakon dolgozó prostituáltak száma. A Pravo nevű cseh napilap jelentése szerint "a határmenti területek lakosai végre fellélegezhetnek", az EU-csatlakozás ugyanis egy csapásra megoldotta azt a problémát, amit a helyi hatóságok évek óta képtelenek voltak. A teherautósofőrök, vagyis az ezen a területen dolgozó cseh prosituáltak legfőbb kliensei várakozás nélkül haladhatnak át a határon, így nem veszik igénybe az örömlányok "szolgáltatásait".
Az észak-moráviai Cesky Tesin polgármestere, Jindrich Sznapka elmondta, a prostituáltak leginkább a teherautók vezetőiből profitáltak. "A múltban a sofőröknek itt hosszú órákon keresztül kellett várakozniuk. Ez természetesen idevonzotta a prostituáltakat. Ma azonban már az autóvezetőknek nincs idejük erre, és nemigen állnak meg csak az örömlányok kedvéért" - tette hozzá Jan Hruza, a város rendőrparancsnoka. Az észak-bohémiai Teplice környékén lévo autóutakról, amelyek a német határt Cinovecnél érik el, kereslet hiányában szintén eltűntek a prostituáltak.
A helyiek szerint ez annak is köszönhető, hogy a jelentős készpénzzel rendelkező német "szexturisták" száma is megcsappant az utóbbi időben. A Dubi-i városháza szóvivője, Jindrich Pech elmondta, a városka bordélyainak legtöbbjét ma már bezárták, vagy árulják. A prostituáltak vélhetően egy másik hírhedt útszakaszra, a nemzetközi E55-ös út mellé települnek majd át, amely Ausztrát és Németországot Csehország érintésével köti össze.
Múlt hónapban egyébként a cseh kormányt zöld utat adott a prositúció legalizálását magában foglaló új törvény kidolgozására. Ha a törvény elfogadásra kerül, a szexuális szolgáltatások felajánlása Ausztriához és Németországhoz hasonlóan Csehországban is az állam által ellenőrzött tevékenység lesz.
A Czech Happenings nevű internetes magazin becslése szerint Csehországban jelenleg körülbelül huszonötezren keresik kenyerüket prostituáltként.(BBC News)


