A walesi herceg az erdélyi autópálya ellen
Károly walesi herceg ellenzi az észak-erdélyi autópálya nyomvonalának tervét - derült ki azon a beszélgetésen, amelyet a napokban folytatott Ion Iliescu román államfővel - tudósít a Magyar Rádió Bukarestből.
A walesi herceg elsősorban azért aggódik, hogy az észak-erdélyi autópálya nyomvonala közel van a középkori váráról híres Segesvárhoz, de állítólag azt is jelezte, hogy az amerikai Bechtel cég által vállalt sztrádaépítés hátráltathatja Románia európai integrációját, mert az Európai Unió a dél-erdélyi sztráda megépítését támogatja.
Az Evenimentul Zilei című bukaresti újság egy környezetvédő szervezet vezetőjét is megszólaltatja, aki szerint az észak-erdélyi autópálya kettészelné a ragadozók, a barna medve, és a farkasok életterét. Károly, walesi herceg egyébként a szász épített örökség megóvásának egyik fő erkölcsi, és anyagi támogatója, és jelentős mértékben neki tulajdonítható, hogy sikerült megakadályozni a segesvári Drakula-park tervét - emlékeztet a romániai újság. Az észak-erdélyi autópálya építését júliusban tervezi elkezdeni az amerikai cég.
A kezdeti költségek fedezésére a román állam már fölvette az első bankkölcsönt.
(MR)


