Adóreform reform nélkül
A szocialista frakció szakpolitikusai már tárgyaltak a jövő évi tervezett adóváltoztatásokról, s a napokban az SZDSZ is megismerheti a javasolt változtatásokat, amelyekről Kuncze Gábor frakcióvezető már tudhat, már vett részt egyeztetésen. Az eddig megismert elképzelések szerint a lépések nem fedik le "a reform" kifejezést, a döntéshozók csak a 2005. évi adójogszabályok változtatásáról jutottak információhoz. Jövőre egy folyamat indulhat el, amely 2008-ig tart, s az adó és a centralizált pénzek arányának csökkentését indíthatja el, mondjáka szocialisták.
Úgy tudjuk, a tárgyalások elvi megközelítésekről folynak, így, hogy az átlagjövedelműek ne a legmagasabb kulccsal adózzanak. Változtatnának az szja-kulcsokon, ám maradna a háromkulcsos adótábla.
Az iparűzési adó további hányada legyen figyelembe vehető a társasági adónál - a többi között ez is elhangzott. Az egészségügyi hozzájárulás csökkentésére pedig kétféle elképzelés körvonalazódott.
A jelenleg élő egyik elképzelés szerint tételesen csökkentenék. A másik szerint pedig egyes csoportoknál akár meg is szűnne. Nincs politikai döntés a "bankadóról", amelyet a jobb eladhatóság miatt keresztelnének inkább el így a kamatadó helyett - fogalmaztak lapunknak szocialista politikusok. Hozzátették: egyelőre a technikájáról hallgattak meg tájékoztatást, s kampányban botorság is lenne meghirdetni.
A szocialisták és a szabad demokraták jelenleg nem ismerik egymás álláspontját, azokról csak az újságból tudnak, a vitákkal még nem szembesültek.


