A múlt hónap végén minden idők legnagyobb rendőri akcióját indította az FBI, az amerikai igazságügyi minisztérium és számos európai hatóság az illegális internetes film- és zenemásolók ellen.
A vizsgálat Magyarországra is kiterjedt. Az eddigi adatok szerint a világon összesen 50 millió dollár értékű hamis terméket foglaltak le -írja a Magyar Rádió.
- Amióta elektronikus adathordozók léteznek, azóta másolják is azokat. Függetlenül attól, hogy éppen a törvény tiltja-e vagy sem - mondta Szimai Endre szakújságíró. Ugyanúgy, mint ahogy annak idején a magnókazetták megjelenésekor. Mondható az, hogy amióta a CD-írók, DVD-írók megjelentek, tehát házilag megoldható, azóta megindult a CD-k és más korongok másolása is.
Az akcióban elfogott hamisítók azonban már rég nem az izgalomért, sokkal inkább a busás anyagi haszonért törték fel a kódokat, és másolták vagy tették letölthetővé néha szinte ipari mennyiségben a CD-ket, DVD-ket. Az előzetes becslések szerint az elkobzott illegális termékek értéke meghaladja az 50 millió dollárt, vagyis a 10 milliárd forintot.
- Felvethető az, hogy a védelem tekintetében a gyártó mennyire teszi meg, ami megtehető, de a másik oldalon nem tehet olyat, ami például rontja a minőségét egy zeneszámnak. Ugyanakkor számos ország törvényei lehetővé teszik, hogy a megvásárolt szoftver CD-ről teljesen jogszerűen készítsen valaki saját magának másolatot. Az üzleti felhasználás természetesen egy megint más kérdés - mondta Szimai Endre. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.