BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Laposabb lesz az idei inflációs pálya

Az újabb kedvező inflációs adat után egységes a piac álláspontja abban, hogy az éves drágulás mértékének csúcsa 7-7,5 százalék között lehet, év végére pedig 6 százalék körüli szintre szelídül a pénzromlás mértéke. Az adóemelések hatását kiküszöbölő mutató szerint áprilisban a tavaly őszinek megfelelő volt az árszínvonal-emelkedés üteme.

A várakozásoknál némileg kisebb, 6,9 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás áprilisban. A márciusi 6,7 százalék után a piac 7,1 százalékos árindexre számított. A vártnál kisebb infláció az élelmiszerár-emelkedés kifulladásának következménye, de jótékonyan hatott a gyógyszerek körében bekövetkező 12 százalékos áresés is. Megjelent viszont az árstatisztikában a dohánytermékek adóváltozásának első hatása.

Az elmúlt három hónapban a fogyasztói árindex összességében rendre kellemes meglepetést keltett, aminek következtében ma már egyértelműen laposabb inflációs pályára számítanak a szakértők, mint korábban. A tavasz végére, nyár elejére ma már nem 8, csupán 7-7,5 százalékos szintű éves drágulást valószínűsít a piac. Az év végi előrejelzések módosításakor óvatosabbak az elemzők, január óta mintegy 0,3 százalékponttal mérséklődött a decemberi prognózisok konszenzusa, így jelenleg 6 százalékra várják a mutatót. Az egyik legnagyobb kockázatot a világpiaci árakkal párhuzamosan emelkedő üzemanyagárak jelentik.

Az év első harmadában lezajló inflációs folyamatok természetéről most finomabb képet láthatunk, mert a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az áfa- és jövedékiadó-emelés hatását. E szerint a január-áprilisi időszakban megvalósult áremeléseket 45 százalékban magyarázzák ezek a kormányzati intézkedések, és e nélkül tavasszal 4,7 százalékos lenne az infláció. Ez egyébként megfelel a tavaly őszi árnövekedési mértéknek, vagyis - eltekintve a téli megugrástól - az említett lépések nélkül nem nőtt volna az infláció. Az adóhatás azért is érdekes kérdés, mert így az év vége felé már nagy biztonsággal meg lehet becsülni, hogy milyen inflációs pályára térhet vissza a gazdaság, amikor a bázisból kiesnek a 2003. eleji intézkedések.

Érdekes kérdés, hogy az elmúlt hónapok kedvező adatai után milyen előrejelzéssel áll elő a Magyar Nemzeti Bank a hétfői inflációs jelentésében, mely kiadvány alapvetően befolyásolja a monetáris politika lépéseit. A jegybank az elmúlt időszakban a legpesszimistább előrejelző volt (decemberre 6,9 százalékot prognosztizált), az adatok hatására azonban feltehetően lefelé fogja módosítani prognózisát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.