Diplomás fiatalok elhelyezkedését segítik
Összesen száz diplomás fiatalt sikerül bevonni két év alatt, 2005-ig a munkaerő-piaci alap támogatásával a közigazgatási munkára felkészítő gyakorlati képzésbe - mondta Burány Sándor munkaügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Az egyéves, elsősorban az európai uniós ügyekkel összefüggő feladatokra felkészítő képzés ideje alatt a pályakezdő fiatalok havonkénti bruttó 120-160 ezer forintos juttatást kapnak. A pályakezdők 75-80 százaléka végleges állásajánlatot kap a minisztériumoktól, azok intézményeitől. (MTI)
Katalizátorszerepet vállal az MKIK
A vállalkozások kifejezetten igénylik a szakmaspecifikus információkat, ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarákkal közösen a szakmai tanácsadásra koncentrál - hangsúlyozta Parragh László, az MKIK elnöke egy tegnapi konferencián. Az elnök úgy vélekedett: a kamara egyik legfontosabb feladata, hogy katalizátorszerepet töltsön be, és a vállalkozásokhoz közvetítse az üzleti információkat. Mint mondta, az Eurochambres közreműködésével végzett felmérésből kitűnik: a válaszadók 83 százaléka szükségesnek tartja a magyar gazdasági lobbi jelenlétét Brüszszelben, és 56 százalékuk úgy nyilatkozott, a gazdasági lobbifeladatot a kamara lássa el. (MTI)
Gyorsuló és nívós bírósági eljárások
Az Európai Unió országjelentése szerint a magyar bíróságok a közösségen belül a leghatékonyabbak közé tartoznak, a peres eljárások 86 százalékát egy éven belül befejezik - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Az 1,1 milliós éves ügyérkezésnek csupán két százaléka nevezhető egyértelműen hátralékosnak, de ezek száma is meghaladja a húszezret, s közöttük vannak 8-10 éve folyamatban lévő perek is. Ez elfogadhatatlan az ügyfelek szempontjából, és minden olyan igazgatási döntést meg kell hozni, amelyek ezeknek a pereknek a gyors befejezését elősegíthetik - mondta. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.