BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokk utáni váltás Edelényben

A fővárostól mintegy 200 kilométerre fekvő, 11 400 lakosú Edelény a térség gazdasági és kulturális központja. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisváros mai közigazgatási területét három település alkotja: a névadó Edelény, az 1950-ben hozzácsatolt Borsod és az 1963-ban csatlakozott Finke.

A város gazdaságának meghatározója korábban a bányászat és a mezőgazdaság volt, de a rendszerváltás után a település életében új korszak kezdődött. A termelőszövetkezet megszűnésével, illetve a bánya felszámolásával több mint 1100 munkahely szűnt meg, s ez a 11 400 fős városban csaknem kezelhetetlen problémát jelentett. A korábbi 6-7 százalékos munkanélküliségi ráta a kilencvenes évek közepén hirtelen 30 százalékra nőtt, amit azóta sem sikerült számottevően csökkenteni.

Tetézte a gondokat, hogy a városban nem volt olyan terület, ahová ipari üzemeket lehetett volna telepíteni. Néhány éve azonban kedvező változások indultak meg, mivel a város mai vezetése az egykori bányaüzemek helyén kialakított egy ipari övezetet, amelyre szeretnék elnyerni az ipari park címet is. A területre tavaly ősszel költözött be egy 60 főt foglalkoztató csokoládégyár, és egy német-magyar vegyesvállalat beruházásában betonelemgyár is épül, amelyet várhatóan júniusban adnak át. Folynak a tárgyalások egy asztalosüzem létesítésére, amely a tervek szerint 20-30 főnek adna munkát. Még mintegy 20 hektáros terület áll rendelkezésre, amelyet az önkormányzat kétezer forintos négyzetméterenkénti áron kínál.

A helyhatóság vállalkozóbarát politikát folytat, ami azt jelenti, hogy a cégek ügyeit rugalmasan és gyorsan kezeli, illetve adókedvezményeket nyújt. Kedvező, hogy a város az M3-as autópályának köszönhetően könnyen megközelíthető, és infrastruktúrája is teljes.

Edelényben és közvetlen környezetében ma körülbelül 900 cég tevékenykedik, amelyek jelentős része egyéni vállalkozásként működik. Főleg olyan családi vállalkozásokról van szó, amelyek leginkább a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban érdekeltek.

A város idegenforgalmi vonz-erejét a természeti környezet, a több kulturális program és a számos műemlék - köztük hazánk egyik legnagyobb és legszebb barokk kastélya, a L'Huillier- Coburg-kastély - teremti meg. Edelényt az Aggteleki Nemzeti Park felé vezető egyik főútvonal szeli ketté. A borsodi földvár, illetve a tövében álló, múzeumként működő Borsodi Tájház a bakancsos és az autósturizmusnak is célpontja lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.