Tízmilliós bírság a Magyar Postának
A Nemzeti Hírközlési Hatóság 10 millió forintra büntette a Magyar Postát, mert március közepén tartott ellenőrzésekor azt tapasztalta, hogy a szolgáltató rendszerint "elfelejti" felbélyegezni a küldeményeket, illetve azok egy részét. Pecsét nélkül nem lehet nyomon követni, mikor adták fel a leveleket és a csomagokat, így nem lehet számon kérni a szolgáltatónál a kézbesítés jelentős késését sem.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság döntésében szerepet játszott az is, hogy a közelmúltban, az új budaörsi elosztóközpont munkájának összeomlása miatt több ezer levelet és csomagot többnapos, illetve -hetes késéssel kézbesített a Magyar Posta. (A hatósági vizsgálat a budaörsi fiaskó után néhány nappal indult.)
A szolgáltató egyébként megfellebbezte a büntetést, arra hivatkozva, hogy szóban megegyezett a Nemzeti Hírközlési Hatóság elődje, a Hírközlési Főfelügyelet volt vezetőjével: megfelelő technikai háttér híján a központ átadásáig nem bélyegzik a tömegesen egy időben feladott leveleket. (MHO)


