BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vállalkozói bérlakásépítés a közeljövőben

Hamarosan indulhat az új, vállalkozói bérlakás-építési rendszer és a lakbértámogatási program. Idén körülbelül egymilliárd forint van erre, ez a pénz kétezer lakásra lesz elég. Az építkezés még ebben az évben megindulhat - értesült a Magyar Rádió.

A Fidesz önkormányzati tagozatának vezetője, Szita Károly az önkormányzati bérlakás-program leállítása ellen protestált a napokban, és mint mondta: Csabai Lászlóné lakásügyi kormánybiztos jelentette be, hogy idén már nem írnak ki pályázatot a települések számára.

Az utolsó pályázati pénzeket, mintegy 9,3 milliárd forintot valóban idén januárban utalták át a nyertes pályázóknak. A Lakásügyi Hivatal azonban jelezte: a bérlakás-építési program nem állt le, csak átalakul - mondta Fegyverneki Sándor elnök.

- A vállalkozók építik a saját pénzükön a lakásokat, az önkormányzat pedig kijelöli a bérlőket, emellett egyött pályázik a vállalkozóval az állami lakbértámogatásra. Ehhez az önkormányzat hozzáteszi a saját, mintegy 40 százaléknyi részét ugyancsak lakbértámogatásra, és azt a különbséget, ami a piaci lakbér és a bérlő teherviselő képessége között van, azt az állami, illetve az önkormányzati közpénz kiegészíti.

Szita Károly, azonban úgy véli: az emberek azt várják, hogy egyetlen lehetőségként az önkormányzati bérlakásokba költözhessenek. A fideszes politikus szerint aggasztó, hogy az ígért 800 ezer helyett idén legfeljebb 800 lakás épül meg. Kérdésünkre cáfolta, hogy a településeken kevés a pénz a pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésére. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.