A miniszterelnök és a szocialista párt Kovács László külügyminisztert javasolja az uniós biztosi posztra Balázs Péter helyére. Az erről szóló javaslatot szerdán terjeszti Medgyessy Péter a kormány elé - tájékoztatott Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a négypárti egyeztetés után.

Mint mondta, Kovács László alkalmas jelölt, mert gyakorlati tapasztalatai vannak a külpolitikában, a diplomáciában, és szakmai ismeretei is segítik az európai uniós munkában.

Eörsi Mátyás, az SZDSZ nevében azt mondta: támogatják a kormányfő kezdeményezését, és arról beszélt, Magyarország érdekeit szolgálja és az uniós gyakorlattól sem idegen, ha nem egy szakértő, hanem egy szakértő politikus kerül az uniós biztosi posztra.

Szájer József, a Fidesz és Herényi Károly, az MDF politikusa egyaránt úgy nyilatkozott: nem támogatják Kovács László kinevezését, mert személyét megosztónak tartják. Szerintük az MSZP kudarcát és kormány tehetetlenségét mutatja, hogy politikailag elkötelezett személyt állítana a posztra.

Szájer József azt mondta: a kormány döntési jogát nem vitatják, de az európai parlamenti választások eredményének ismeretében felháborítónak tartják a kormány eljárását.

Elhangzott az is, hogy amennyiben Kovács László lesz az uniós biztos, novemberig lemond külügyminiszteri posztjáról. Lehetséges utódjáról most nem esett szó. (MR)