A Mol nem bánja, ha az orosz Gazprom részesedik a magyar olajcég által a német E.ON Ruhrgasnak eladott gázüzletági pakettekből - közölték a monopólium moszkvai központjában Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató és Alekszej Miller Gazprom-vezér pénteki megbeszélése után, amelyen olajipari együttműködésről is szó esett.
A közlemény szerint Hernádi kijelentette: a Mol támogatja a Gazprom betársulását kiszervezett gázegységeinek részvénytőkéjébe, ha meg tud egyezni a részleges eladásukra kiírt tender győztesével, az E.ON Ruhrgas-zal.
A tendergyőztes E.ON Ruhrgas a múlt héten szerződést kötött a Mollal a Földgázellátó és a Földgáztároló Rt. egy részvény híján 75 százalékának megvásárlására, opcióval a Földgázszállító Rt. hasonló részére. Megegyeztek abban is, hogy az E.ON Ruhrgas kivásárolja a Molt a (magyar vállalat és a Gazprom által fele-fele arányban birtokolt) Panrusgaz importálócégből.
Ehhez azonban az (elővásárlási joggal rendelkező) Gazprom beleegyezése szükséges, amit Hernádi el is ismert. A Panrusgaz-pakett eladására vonatkozó ügyletet egyeztetni kell a Gazprommal - erősítette meg a Mol elnök-vezérigazgatója a Gazprom közleménye szerint.
A Panrusgazt a Gazprom leányvállalata, a Gazexport 1994-ben hozta létre aMollal, majd 1996-ban hosszú távú megállapodásokat kötött vele (1997-2015 között 195 milliárd köbméter) földgáz magyarországi szállítására.
A Mol gázüzletrészein és a Panrusgazon való osztozás egy nagy alkuba illeszkedik az E.ON Ruhrgas és a Gazprom között. A német és az orosz óriáscég konkrét partnerségi terveket sző földgáz és villanyáram termelésére és szállítására Oroszországban és egész Európában, beleértve közös vállalatok létrehozását és részvények cseréjét is.
A Gazprom tájékoztatása szerint Hernádi és Miller szót ejtett a két cég olajipari együttműködéséről is, tekintettel arra, hogy a Gazprom hamarosan elnyeli a Rosneft olajcéget.
A Molt nyilvánvalóan aggasztja az olajimportjának 60 százalékát szállító YUKOS vergődése. Megfigyelők szerint a Gazprom talán még az idén létrejövő olajtermelő leányvállalata garanciát adhatna a szállítások átvételére, ha a YUKOS netán kiesik. A Gazpromneft adott esetben kivásárolhatná a YUKOS-t a Mollal fele-fele arányban birtokolt hanti-manysiföldi közös kitermelőcégből is.
Sok elemző szerint egyébként a Gazprom szerezheti meg a YUKOS fő termelőegységét, a Yuganskot, ha a végrehajtók árverésre bocsátják. Az E.ON mindenesetre cáfolta azokat az orosz sajtólatolgatásokat, amelyek szerint valamiképpen közreműködhetne YUKOS-vagyonrészek megszerzésében a Gazprom partnereként. (ebroker)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.