Péntekig jelentkezhetnek azok a legfeljebb 35 éves hazai szakemberek az indonéz kormány Darmasiswa elnevezésű ösztöndíjprogramjára, akik minimum alapfokú szaktudásukat (bármely területen) Indonéziában szeretnék kamatoztatni. A 2005/ 2006-os akadémiai évre szóló ösztöndíjra a jelentkezést az indonéz nagykövetségen lehet leadni az év utolsó napjáig.
Minden hónap végéig, legközelebb január 28-ig jelentkezhetnek kanadai ösztöndíjra hazai oktatási és civil szervezetek, szakértők, cégek, egyének, illetve kormányzati szervezetek. A Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (CIDA - Canadian International Development Agency) "Partnerships for Tomorrow II" című programjának célja a közép- és kelet-európai országok demokratikus és gazdasági reformfolyamatainak elősegítése utazási támogatások biztosításával. A támogatást workshopokon, konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai tréningeken való részvétel, illetve intézményi kapcsolatok kiépítése céljából lehet felhasználni. A válogatást a Kanadai Egyetemek és Főiskolák Szövetsége (AUCC - Association of Universities and Colleges of Canada) végzi.
Görög ösztöndíjra is pályázhatnak magyar szakemberek. Az Alexander S. Onassis Alapítvány a 2005/2006-os akadémiai évre ugyanis kutatási és tanulmányi ösztöndíjakat hirdet akadémikusok, tudósok, egyetemi tanárok, PhD-t szerzett kutatók, művészek, görög irodalmi műfordítók, a görög nyelvet oktató tanárok részére. Többek között azok jelentkezését várják, akik a közgazdaság, jog, építészet, szociológia, antropológia, közigazgatás, nemzetközi kapcsolatok, tömegtájékoztatás, valamint bölcsészettudományok területén tevékenykednek. (KI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.