BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forint: idegesek a befektetők, ütik a magyar pénzt – nagyot esett a két és féléves csúcsról az árfolyam

Az iráni tűzszünet törékenynek tűnik, emiatt ismét felbolydultak a piacok. A forint számára nem kedvez a kockázatkerülés és a dollárerő, gyengélkedik a hazai pénz csütötök délelőtt.

Nem sokáig örülhettek a forintpiaci befektetők a hazai fizetőeszköz erősödésének, a szerdán elért, két és féléves csúcsról ma reggel erőteljesen fordult le a forint az euróval és a dollárral szemben is.

forint, euró. dollár
Ismét gyengül a forint, messze került a tegnapi 2,5 éves csúcstól / Fotó: Wirestock Creators / Shutterstock

A forint pálfordulása nem meglepő, hiszen az általános piaci hangulat is gyorsan változott az iráni háborúban elért amerikai-iráni tűzszünet kiváltotta hurráoptimizmusból a csütörök reggeli aggodalmakig, amit a konfliktusban részt vevő felek kommunikációja váltott ki: a fegyvernyugvás törékenynek tűnik, Irán a tűzszüneti megállapodás több pontjának megsértésével vádolta me az Egyesült Államokat, a Hormuzi-szoros pedig ismét zárva.

Nem a forintnak áll ma a zászló

Ebben a környezetben csökkent a kockázatvállalási kedv, a menekülőeszközként is funkciomáló dollár erősödött, ez a kombináció pedig alapvetően nem kedvez a feltörekvő piaci devizák, így a forint számára sem.

Az euróval szemben 0,6 százalékot gyengült a forint csütörtök reggel, a hajnalban már 376,7-es szintről 378,6 forintig szaladt fel a jegyzés fél tízig. A szerdán elért, két és féléves csúcsról, a 374-es szintről több mint egy százalékot rontott szűk egy nap alatt a magyar pénz.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

Az Equilor technikai elemzése szerint rövid távon 378,50-nél, majd 381,88-nál láthatóak fontosabb ellenállási szintek, míg a 375-ös szint erős támaszként funkcionál.

A dollárhoz viszonyítva sem bíztatóbb a kép. A zöldhasú fél százalékkal drágult ma, 324,5 forintnál jár a jegyzés, az elmúlt 24 óra alatt pedig több mint öt egységgel emelkedett a keresztárfolyam.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A magyar fizetőeszköz a régiós devizákhoz képest sem tud erőt mutatni. A cseh koronát 0,45 százalékkal váltják magasabb árfolyamon, a lengyel zloty pedig 0,3 százalékkal kerül többe.

A befektetők az iráni helyzet mellett a vasárnapi magyarországi országgyűlési választások várható kimenetelét is mérlegelik. Ma 10 órától a ciklus utolsó Kormányinfóját tartják, ahol a kabinet legfrissebb döntéseiről számolnak be. Az iráni háborúról szóló hírek mellett a délután érkező, kiemelten fontos PCE amerikai inflációs adat is befolyásolhatja a forint teljesítményét.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.