Lisszabon: vicc, vagy valóság?
Főként azt próbálják sokan kideríteni - más mérhető konkrét elem nem nagyon lévén a csomagban -, vajon a félidős papírban is szerepelni fog-e még annak fenntartása, hogy 2010-re az Európai Uniónak a világpiac legversenyképesebb tudás alapú gazdaságává kellene válnia. (Akadnak értesülések, amelyek tudni vélik, hogy az egyik munkaverzióban ejtették a sokat vitatott céldátumot. Főként, hogy annyi már eddig is nyilvánvaló volt: az időarányos feladatok eddig messze nem teljesültek.)
Valójában a lisszaboni polémia lényege sokkal messzebb vezető kérdések körül zajlik, legalábbis azok körében, akiket komolyan foglalkoztat a probléma, akár a támogatók, akár az elutasítók táborához tartoznak. Főként az angolszász sajtó - és a politikai elit - állítja meggyőződéssel, hogy a lisszaboni versenyképességi célkitűzés fából vaskarika. Nem lehet addig érdemben megvalósítani, amíg a kontinentális
Európa vezetői kitartanak a mellett, hogy több évtizedes szociális modelljüket is meg akarják őrizni, de azért közben távol-keleti és amerikai mutatókat meghaladó gazdasági növekedésre is törekszenek. Amíg egy német munkás évi 5-6 hét fizetett szabadságra tart igényt, francia kollégáik meg csak heti 35-38 órákat dolgoznak, addig pusztán matematikai alapon sem lehet annyi új értéket előállítani, mint amennyit az évi 50-51 héten át heti 40-44 órákat "lehúzó", jól szervezett, korszerű technológiára alapozó távol-keleti versenytársak termelnek - hangoztatják csökönyösen az e ponton különösen kétkedő bírálók. Akik éppen ezért is vélik úgy, hogy az egész "Lisszabon" inkább vicc, de legalábbis jelentős részt propagandisztikus vágyálom, semmint teljesíthető valóság.
Mégis, olyan reálisan gondolkodó, elméletileg felkészült, ám közben gyakorlatias elmék is, mint a soros elnökséget vezető Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök (és nem mellesleg pénzügyminiszter), éppen e sorok írójának fejtette ki a napokban egy sajtóbeszélgetés alkalmával, hogy meggyőződése: a két oldal igenis összebékíthető. Szerinte nem kevés a mítosz és a túlzás abban, ahogy a kétkedők az európai modellt a távol-keleti meg amerikai példákkal összevetik. Igaz, az amerikai szociális háló másként épül fel, de nem kevésbé költséges, mint az európai. Ami pedig a távol-keleti "hangyákat" illeti (Edith Cresson híresült el azzal, hogy kezdő francia kormányfő korában e jelzővel illette a japánokat), még ha statisztikailag több új értéket termelnek is, világpiaci pozíciójuk közvetlenül nem hat károsan az európaira, lévén, hogy az EU-országok kereskedelmük közel kétharmadát egymás között bonyolítják.
Valójában Juncker - és általában a Lisszabon-hívők - szerint terméketlen arról spekulálni, hogy a két tényező egymás ellen dolgozik-e, vagy sem. Az európai modell egyébként sem két, hanem három, egymást feltételező oldalból tevődik össze: foglalkoztatásból, növekedésből és a környezetvédelmi normák erősítéséből - érvelt a luxemburgi kormányfő strasbourgi parlamenti beszédében is. Úgy vélte, ha ezek bármelyikét gyengítenék, az előbb-utóbb hátrányosan hatna a látszólag favorizáltra, és általában is rombolná az európai életminőséget. Vagyis azt, amiért voltaképpen az egészet - beleértve a gazdasági növekedést is, ami szintén nem öncél - csinálni akarják. "Hogy Pascallal szóljak, szeretem azokat a dolgokat, amelyek együtt haladnak" - húzta alá ennek kapcsán az említett beszélgetés során Juncker.
Igazából mind több jel utal arra, hogy a jövő heti bizottsági értékelés aligha fog bombasztikus újdonsággal előállni. Európának nincs más választása, mint (jól és tényleg) megvalósítani a lisszaboni elképzeléseket - intett már a mostani papír alapjául szolgáló tavaly októberi Kok-jelentés is. Ez szintén arra hegyezte ki (amúgy meglehetősen kritikus) véleményét, hogy az EU számára "Lisszabon szükségesebb, mint valaha". Erre mondta azt Juncker, hogy "azt már régen tudjuk, mit kell csinálni, abban nem tudtunk eddig megállapodni, hogy hogyan tegyük ahhoz, hogy utána még a következő választásokon is nyerni tudjunk". Félő, hogy ez utóbbira a jövő heti anyag sem fog egyelőre sok újdonsággal szolgálni.
