BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megfizetik a kedvezmény árát

A január elsejétől életbe lépett egységes, 16 százalékos személyi jövedelemadóból, illetve ugyanilyen mértékű társasági adóból származó hiányokat a román kormány egyéb módon igyekszik pótolni.

Év elejétől ugyanis duplájára, a tavalyi öt százalékról tízre növekedett egyebek mellett a magánszemélyeknek fizetendő osztalékra kivetett adó, s másfél százalékról háromra emelkedett a kisvállalkozások által fizetendő forgalmi adó. Az év közepétől várhatóan a cigarettára kivetett luxusadó lesz több 18 százalékkal, míg az alkohol és szeszes italok esetében ez elérheti a 46 százalékos növekedést is. Év végére a tervek szerint a dohányra kivetett luxusadó mintegy 41 százalékkal nő, s ezzel egyidejűleg a szivar és egyéb dohánytermékek luxusadója is 11 százalékkal emelkedik.

A luxusadók változása során a kincstár számára a legnagyobb bevételnövekedést azonban az üzemanyagra kivetett adókulcs emelkedése jelenti majd, noha az ólmozott benzin luxusadója csak 2,2 százalékkal nő, míg az ólommentessé 2,9-del. Ugyanakkor az üzemanyag árában várható változás minden bizonnyal más termékek árában is tükröződni fog.

Elemzők szerint az egységes jövedelem- és nyereségadó bevezetésével az államkincstár mintegy 32 ezer milliárd lejjel (205 milliárd forinttal) kevesebb bevételhez jut, amelyből 6-7 ezer milliárd térül meg a luxusadók növekedéséből, illetve egyes kedvezmények megvonásából. További 10 ezer milliárd lej többletbevétel várható a kisvállalkozások megemelt forgalmi adójából (VG, 2005. január 26., 2. oldal). A Nemzetközi Valutaalap azonban az áfa növelését is javasolta, hiszen a jelenlegi 19 százalékos szint egy százalékpontos növelésével éppen a hiányzó pénzhez jutna hozzá az államkassza.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök eddig határozottan tagadta, hogy növelni fogják az áfát - mint mondta, számítani lehet arra, hogy más módon pótolják majd a bevételkiesést. A kormány már most eltörölte egyes termékek esetében az eddigi kedvezményes áfakulcsot, de ennek indoklásában az állt, hogy az eltérő adókulcsok az adócsalás kiváló lehetőségét teremtik meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.