Mozdulatlan európai munkaerő
Alaptalannak bizonyultak azok az aggodalmak, amelyek szerint az EU bővítése után az új tagországokból érkező munkavállalók elözönlik a tizenötöket. A Vedior munkaközvetítő cég megbízásából készült, most nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a kelet-közép-európaiak külföldi munkavállalási kedve oly csekély, hogy a ma érvényben lévő ideiglenes korlátozások megszűnte után sem kell nagyarányú migrációra felkészülni. Ezt a munkaerőpiacát azonnal megnyitó Nagy-Britannia és Írország tapasztalatai is alátámasztják. Hasonlóan vélekedik az Európai Bizottság is: egy korábban közzétett brüsszeli tanulmány szerint térségünk munkaképes korú lakosságának csupán egy százaléka lenne hajlandó tartósan áttelepülni Nyugat-Európába. A német DIW kutatóintézet becslése szerint 25 év múlva csupán 2,2-4,5 millió kelet-európai fog a tizenötökben dolgozni.
A jelenleg tapasztalható mozgásokat elemezve a Vedior megállapítja: a migrációra kész csehek, lengyelek és románok elsősorban Nyugat-Európába költöznek, ezzel szemben például a bolgárok a régió jobb módú államait - köztük Magyarországot - részesítik előnyben. A külföldön munkát vállalók többsége a társadalom felső rétegéhez tartozó, jól képzett szakember.
A mobilitás hiánya nem csak a kelet-közép-európaiakra jellemző. A huszonötök lakosságának csak elenyésző töredéke hajlandó arra, hogy más EU-tagországba - vagy akár csak hazája más vidékére - költözzön egy megfelelő állás érdekében. A Newsweek példaként idézi, hogy a szicíliaiak inkább eltűrik a 20 százalékos munkanélküliséget, mint hogy a sokszor munkaerőhiánnyal küzdő Észak-Olaszországba vándoroljanak. Az európaiak immobilitása részben kulturális tényezőkkel magyarázható, de a szabályozókon is sok múlik. A huszonötök Európája továbbra is 25 különböző oktatási, munkaügyi, jóléti, egészség- és nyugdíj-biztosítási rendszerből álló mozaik, amelyben sokszor kafkai hangulatú bürokráciával kell megküzdenie annak, aki lakóhelyétől távol szeretne munkát vállalni. Az Európai Bizottság előtt jelenleg is több száz olyan ügy fekszik, amelyekben egyik vagy másik tagországot a személyek szabad áramlásának megsértése miatt marasztalják el, és amelyek egy része előbb-utóbb az Európai Bíróságnál fog kikötni. Az eredmények között érdemes megemlíteni az uniós polgárokat mobilitási kérdésekben segíteni hivatott Solvit hálózat 2003-as létrehozását, illetve az ideiglenes munkavállalók EU-szintű egészségbiztosítási kártyájának bevezetését. Mindez azonban kevés: egyelőre nagyon szűk a valóban mobil, az európai lehetőségeket ténylegesen kihasználó munkavállalók rétege. A közgazdászok egyetértenek abban, hogy ha ezen a téren nem lesz előrelépés, akkor a gazdaság további stagnálására kell felkészülni.
A Vedior vezérigazgatója, Zach Miles emlékeztet rá: az
EU-n belül a szakképesítések kölcsönös elismerésének hiánya az egyik legkomolyabb akadály a migráció útjában. Az eddigi harmonizációs kezdeményezéseket és a meglévő ad hoc konstrukciókat Miles hasznosnak, ám elégtelennek ítéli. A nagyobb arányú kelet-nyugati migráció a tanulmány szerint nemcsak a fogadó, hanem a küldő államnak is előnyöket kínál. Ilyen a tapasztalatszerzés, a külföldön dolgozók által hazautalt pénz vagy vállalkozói tőke, továbbá a nyugaton is eladható képzettségek iránti érdeklődés megnövekedése. Ezzel olyan hátrányok állnak szemben, mint az annyiszor emlegetett agyelszívás veszélye, továbbá az, hogy az otthoni oktatási beruházások részben más országban fordulnak termőre.
