BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lesz hatása a forint árfolyamára az új tanácstagok kinevezésének

Sem azonnali hatásokra, sem a forint hosszabb távú jelentős gyengülésére nem számítanak az Index által megkérdezett szakértők a monetáris tanács kibővítése kapcsán. A még a nevek bejelentése előtt lapunknak nyilatkozó közgazdászok úgy vélik, az év végére 250-255 forint között lehet a forint árfolyama.

"A hír ugyan még a piacok nyitvatartása alatt érkezik, ha a jelöltek személye a várakozásoknak megfelelően nem tekinthető kifejezetten konfrontatívnak, nem számítok arra, hogy bejelentés érdemi hatással bírna a forint árfolyamára" - mondta az Indexnek Bereczki Zoltán a Raiffeisen Befeketési Alapkezelő Rt. alapkezelője. A szakértő szerint a monetáris tanács bővítése hosszabb távon sem jár majd hirtelen következményekkel: a jegybank és a kormány közötti, ma is érzékelhető feszültség ellenére a felek célkitűzései közeledtek egymáshoz, hiszen az év végére a kormány 8, Járai Zsigmond jegybank elnök a 8,5 százalékos kamatszint elérését tartotta reálisnak és szükségesnek.

"Ezt a szintet a piacok már gyakorlatilag be is árazták" - tette hozzá Bereczki Zoltán, utalva egyebek között az éves diszkontjegyek jegyzésére. Az Index azon kérdésére, hogy ha a kamatcsökkentés a bejelentések és a piaci várakozások alapján is várható, miért nem mozdult még lefelé a forint árfolyama, úgy vélekedett: ez egyebek között a befektetők bizalmát jelzi, a Raiffeisen egy-két kisebb gyengülés után az év végére 252-255 forintos euró árfolyamot vár. Hasonlóak a GKI Gazdaságkutató Rt. várakozásai is: az intézet az idei évre 250 forintos átlagárfolyamot vár, ami a jelenlegi erős forint mellett az év második felére 250-255 forintos árfolyamot feltételez - mondta el Karsai Gábor ügyvezető igazgató.

Nem vár drámai változást Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa sem. Hangsúlyozta: az MT bővítése nem lesz olyan mértékű, hogy az új tagok alapvető befolyással bírnának. Az ugyan elképzelhető, hogy az új tagok a korábbinál nagyobb mértékű, illetve gyorsabb ütemű kamatcsökkentést támogatnának, de a folyamatos kamatcsökkentést a jegybank eddig is felvállalta. (Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.