BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhagyják a gazdagok a bécsi belvárost

Egyre kevésbé igaz, hogy a legtehetősebb osztrákok Bécs belvárosában laknak. Mind több iroda költözik a főváros első kerületébe, a tehetős családok pedig megindultak kifelé a városból, ezért a kiskereskedelem szempontjából értékes vásárlóerő jelentősen visszaesett az elmúlt időszakban a belvárosban - derül ki egy bécsi tanácsadó cég tanulmányából. A Gesellschaft für Markt- und Absatzforschung (GMA) szerint 1998 és 2003 között egész Ausztriát figyelembe véve a főváros központjában csökkent a legnagyobb mértékben, mintegy 10,8 százalékkal a vásárlóerő.

A fiatal és jól kereső emberek inkább kiköltöznek a város környékére, és ott telepednek le - idézi az Oberösterreichische Nachrichten Andrea Bucheggert, a tanulmány szerzőjét. A gazdagok kiáramlásából ugyanakkor jelentősen profitált Bécs környéke, illetve a nagyobb vidéki városok, ahol ezáltal többet tudnak költeni az emberek.

Tirolban emelkedett a legnagyobb mértékben, 20,8 százalékkal a vásárlóerő, de Salzburg és Graz környékén is 18-20 százalékkal nőtt a felhasználható kereset, amelyet a kiskereskedelemben kölhetnek el a lakosok - számol be a Die Presse. A felmérés készítői a kiskereskedők számára releváns jövedelmet úgy számolják ki, hogy a tényleges keresetből levonják az adókat, a lakásra, autóra és biztosításra fordított összegeket és a magtakarításokat. Ezek szerint az osztrákoknak összesen 40 milliárd eurójuk maradt a kiskereskedelmi vásárlásokra 2003-ban. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.