Negyedik hely a toplistán
Továbbra is élénk a magyar befektetői érdeklődés horvátországi invesztíciók iránt; van olyan hazai cég, amely a dubrovniki repülőteret szeretné megszerezni, a Mol Rt. szándéka az INA további 25 százaléknyi tulajdonrészének megszerzése (ehhez módosítani kellene az INA-ra vonatkozó horvát törvényt, s erre hírek szerint van hajlandóság a zágrábi vezetésben), sőt - horvát sajtóhírek szerint - azt is fontolgatja, hogy 900 millió dollárnyi további invesztícióval részt vállalna a horvátországi olajfinomítók modernizálásában. E példák mellett sok kisebb-nagyobb projekt terve létezik, s ezek a tendenciák folytatására utalnak. Ma a horvátországi magyar befektetések struktúrája felöleli a termelési, kereskedelmi, idegenforgalmi és szolgáltatási szférát; a privatizációs, illetve zöldmezős beruházásokat; értékben a legkisebbtől a jelentősig a teljes skálát.
Ami a jelent illeti: Magyarország komoly befektető a szomszédos délkelet-európai országban. Mint Sült Tibortól, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. zágrábi irodavezetőjétől megtudtuk, Magyarország a negyedik legnagyobb befektető Horvátországban a magyar cégek 930 millió dollárnyi invesztíciójával. Horvátországba ez idáig 10,7 milliárd dollárnyi külföldi működő tőke áramlott, s Magyarországot csak Ausztria, Németország, illetve az USA előzi meg (2,6, 2,0, illetve 1,4 milliárd dolláros invesztícióval).
E számunkra közeli országban még megvannak a piacgazdasági átmenetből fakadó lehetőségek. Ezért kifizetődő lehet a privatizációs, vagy az idegenforgalmi befektetési lehetőségek kihasználása, illetve a hazai ipari áruk hiányának zöldmezős beruházásokkal történő betöltése - vonja meg tapasztalatait Sült Tibor, aki számos magyar beruházásnál ott bábáskodott.
Elismeri, vannak nehézségek is szép számmal, ám ezek leküzdhetők. Ezért tanácsolja a cégeknek, hogy folyamatosan keressék a lehetőségeket, gyűjtsék az információt, kísérjék figyelemmel a horvát privatizációs ügynökség honlapján meghirdetetteket (http://www.hfp.hr/) - ezen most is több száz privatizációra váró objektum adatai találhatók.
Igaz, mérlegelni kell, s ezen belül külön figyelmet kell szentelni azokra a kockázatokra, amelyeket a horvátországi befektetések jelenthetnek, hívta fel a figyelmet a szakértő, aki elmondta azt is, hogy a zágrábi iroda számos - folyamatosan frissített - kiadványával s az ott dolgozók személyes közreműködésével is kész információval ellátni, segíteni a hozzájuk fordulókat. Sült Tibor a nehézségek közé sorolta a bürokratikus eljárásokat, hivatkozva saját tapasztalataira és a Világbank által a közelmúltban készített - 145 országra kiterjedő - elemzésére. A nemzetközi szervezet szerint például egy cég tevékenységének elindításához átlagosan 49 nap szükséges, költsége az egy főre eső GDP (2004-ben, becsült adatok szerint 7372 dollár) 14,4 százaléka; a csődeljárások időtartama átlagosan 3,1 év, s ennek során a hitelező a kinnlevőségnek csak a 26 százalékára számíthat; az elbocsátott alkalmazottak végkielégítése 55 heti bér. A legnagyobb gond, hogy az ingatlanok bejegyzése a 145 ország közül Horvátországban tart a legtovább - átlagosan 956 napig -, és az egyetlen olyan ország, amelynek nincs ingatlan- és ingóság-zálogjegyzéke. A jogalkalmazásban - különösen a helyi hatóságok szintjén - sok az informális döntés, a privatizációs és koncessziós pályázatokon a hazai pályázókat részesítik előnyben. A bürokratikus nehézségek azonban nem jelentik azt, hogy a befektetési biztonság más környező déli országokhoz képest rossz - szögezi le Sült Tibor.
