BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis behajtható a luxusadó?

Miközben az ingatlanpiaci szakértők eddig arról nyilatkoztak, hogy egységes adatbázis híján a kormány által bevezetni tervezett - százmillió forint értéket meghaladó ingatlanokra kivetett - luxusadó behajthatatlan, Tilk László Géza, a Huninfor Kft. ügyvezetője szerint kivitelezhető lenne a lépés.

Tilk elmondta, hogy Budapestre vonatkozóan biztosan van használható adatbázis, vidéken pedig sokkal kevesebb a százmillió forint feletti értékű ingatlan, így azok regisztrálása nem okozhat gondot. A szakértő szerint a piaci átlagárakból számítva és az eddigi tapasztalatok alapján ki lehet alakítani egy olyan rendszert, amellyel kivethető a luxusadó - olvasható a FigyelőNeten.

Valkó Dávid, az Otthon Centrum Rt. elemzője ezzel szemben úgy vélekedett, hogy az illetékhivataloknál meglehetnek ugyan az adó kivetéséhez szükséges információk, de szerinte a hivatal adatai nem megbízhatóak. Ez alatt azt érti, hogy az adásvételi szerződésben szereplő ár korántsem biztos, hogy megegyezik a valós vételi értékkel, ráadásul időközben ez az érték változhat is bármilyen irányba.

A lapnak a Pénzügyminisztériumban úgy nyilatkoztak, hogy az ingatlanok értékét a területenként alkalmazandó négyzetméterárak, valamint az ingatlan állapota és komfortfokozata alapján határoznák meg, s úgy vélik az önkormányzatok birtokában vannak ilyen jellegű információk. (FigyelőNet - Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.