Zajlik az élet Debrecenben. Hetekkel a gazdatüntetés után ugyanis közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak a Debreceni Városi Televízió (VTV) hírigazgatója ellen - értesült a Stop!. Lapunknak az eljárás alá vont Kangúr Tibor elmondta: az ügy szálai ez év március 31-ig nyúlnak vissza.

A VTV ugyanis akkor kapott egy névtelen levelet, melyen aláírás ugyan nem volt, de feladóként Hegedős Csaba szerepelt rajta. Azonban a feladóról nem derült ki, hogy valós személy-e, vagy sem, hiszen sem az internetes tudakozó, sem a T-Com hangos tudakozója nem tudott felvilágosítást adni a személyről. Igaz, ennek oka az is lehet, hogy az előfizető adatai titkosak.

A levél arra szólította fel a fuvarozókat és az adófizetőket, hogy gyújtsák fel a tüntetők tanyáit, a tüntetőket pedig tolják le az útról. "Az nem mentség, hogy a mocsok MIÉP, Jobbik és a Fityisz szervezte" - fogalmaz a levél. A feladó mellett a "TIR" aláírás szerepelt.

Ugyanakkor a VTV - felmérve a levélben foglaltakat - riportot készített az ügyről. Kangúr közlése szerint az elkészült anyagban jogászt, rendőrt, illetve az érintetteket kérdezték meg a levélben foglaltakról. A hírigazgató szerint a jogász arról nyilatkozott riporternőjüknek, hogy a leírtak jogi meghatározása: közveszély okozással való fenyegetés. A rendőröktől viszont azt a választ kapták, hogy nyomoznak a névtelen levél ügyében. A történet itt vett érdekes fordulatot: a városi rendőrség ugyanis meggyanúsította Kangúr Tibort közösség elleni izgatás alapos gyanújával.

A - most már nevezzük így - gyanúsított a Stopnak elmondta: maga a riport négy darab, alig 10-12 másodpercig tartó vágóképet tartalmazott a levélről, míg az anyag többi részét maga a riport tette ki. Ennek ellenére Kangúrt rabosították. Elmondása szerint a rendőrség nem találta meg a névtelen levél szerzőjét. Talán így fordulhatott elő, hogy a hírigazgatót meggyanúsították.

Kovács Ágnes, a Jásznagykun - Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak csak annyit tudott mondani, hogy a főkapitányság 2005. június 13-án, vádemelési javaslattal megküldte az ügyet a Debreceni Városi Ügyészségnek, és innentől az ügyészség illetékes. Megkeresésünkre Dr. Simon Ernő Hajú - Bihar megyei főügyész elmondta, úgy tudja, hogy a szolnokiak már elküldték a nyomozati iratokat, de hozzá még nem érkezett meg, és arra kért, csütörtökön érdeklődjünk legközelebb. (stop.hu)