Az első becslések szerint mintegy 100 millió forint kárt okozott Nagykanizsán elsősorban a keleti városrészben a kedd esti vihar.

Az orkánszerű szél fák százaiban a szinte egyenes vonalban repülő, esetenként dió nagyságú jégszemek házakban, autókban tettek jelentős kárt. Szerencsére személyi sérülés nem történt, pedig az egyik utcában olyan autóra zuhant egy fa, amelyben éppen négyen utaztak.

A városi tűzoltó parancsnokság amellett, hogy berendelték a pihenőidőben és a készenlétben lévő állomány tagjait is, Keszthelyről és Lentiből is segítséget kért a károk elhárításához, elsősorban első pillanatban a közúti forgalom helyreállításához. Voltak olyan utak, köztük a 7-es főútvonal városon átvezető részén is, ahol szakaszosan több tíz méter hosszan dőltek fák a burkolatra.

Nagyjából este 10 órára állt helyre a normális rend a városban, ám a parkok egy részében csak szerdán tudják eltávolítani a kidőlt fákat a tűzoltók és vannak olyan épületek is, ahol még ezekben az órákban is megroppant fák fekszenek a háztetőkön. (MR)