Több mint ötvenezer utast vár Sármellék
Idén ötvenötezer, jövőre pedig már százezer utas fogadására készül Sármelléken a légi bázist az elmúlt év december eleje óta üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. - adta hírül a Napi Gazdaság.
Gubicza Ágoston, az északír többségi tulajdonban lévő társaság ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, hogy a közelmúltban egy svájci légitársasággal állapodtak meg charterjáratok indításáról.
A Helvetic gépei júniustól indulnak, míg a Malév járatai július 2-án. Az egyik legnagyobb partnerük pedig az idén is a Lufthansa lesz. Az ügyvezető igazgató hozzátette: 2007-ben már 150 ezer utassal számolnak.
Az üzemeltető cég erre az évre összesen 1,5 milliárd forint értékű beruházási programot tervez. Ennek 750 millió forint értékű első üteme már a főszezonra befejeződik. (Napi Gazdaság - FigyelőNet)


