A piacok gyorsan megnyugodnak
A világgazdaság teljesítményére inkább csak a bizalmi indexek alakulásán keresztül hatnak majd a robbantások - véli Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője. A fogyasztói és üzleti bizalom valószínűleg egyaránt csökkenni fog. Megjegyezte: az előrejelzéseket illetően az elemzőknek annyiból könnyebb dolguk van, hogy tavaly márciusban már megéltünk hasonló terrortámadásokat Madridban. Így könnyen megjósolható, hogy ha a tegnapi robbantásokat nem követik újabbak, viszonylag gyorsan helyreállhat majd a bizalom.
A turizmus lehet az egyetlen olyan szektor, amelyre közvetlen hatása lehet az eseményeknek - mondta Sarkadi. Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke szerint viszont úgy tűnik, az emberek már megedződtek. Pár hetes visszaesés ugyan lehet a londoni utazások számában, de utána valószínűleg ugyanúgy visszatérnek majd a turisták a brit fővárosba, ahogy történt ez Madrid esetében is.
A pénzpiacokat illetően Sarkadi úgy véli, hogy sem az euró/forint, sem az euró/dollár árfolyamra nem lesznek érdemi hatással a londoni események. Az euró gyengülésére a dollárral szemben azért nem számít, mert a tengerentúlon ugyanúgy félelmeket fognak okozni a terroristatámadások. A helyi valuták árfolyamában pedig csak akkor következhetne be jelentős mértékű változás, ha élesebb tőzsdeesés következne. Jelenleg azonban ez nem tűnik valószínűnek.
Bár a délelőtt folyamán Európa-szerte estek a tőzsdeindexek, és a BUX is több mint négyszáz pontot esett, hosszú távon az elemzők nem számítanak jelentősebb csökkenésre. Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője felhívta a figyelmet, hogy az európai börzék folyamatosan jól teljesítettek az elmúlt időszakban, ezért már egyébként is számítani lehetett a korrekcióra. A délelőtti esést követően a BUX felfelé korrigált, s ez azt mutatja, hogy a pánik csak átmeneti volt.
Egy-egy ilyen esemény után megnő a befektetők kockázatérzékenysége, s ez a forint gyengülését hozhatja Réczey szerint. A biztonságosabb eszközök felé való elmozdulást mutatta tegnap az arany drágulása és a svájci frank erősödése is.
Elemzők szerint tehát a londoni merényletek hatása meg sem közelíti a szeptember 11-i terrortámadások utáni sokkot. A New York-i és madridi események óta a gazdasági szereplők felkészültek a hasonló lehetőségekre.


