BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetésösztönzés kínai módra

Az eddigi négy helyett tízmilliárd dollárt helyezhetnek el a kínai tőkepiacokon a külföldi befektetők - döntött a pekingi vezetés. A most közzétett, az országba érkező működő tőke visszaesését mutató adatok után hasonló befetetésösztönző lépés is elképzelhető.

A kínai hatóságok négyről tízmilliárd dollárra emelték a külföldi intézményi befektetők által összesen elhelyezhető pénzmennyiséget - tudósít az Új Kína hírügynökség. A hírre reagálva máris több amerikai és nyugat-európai bank jelezte, hogy növelni kívánja a kínai piacon elhelyezett befektetéseit. A Citigroup és a Credit Suisse First Boston egyaránt 400 millió dollárra növelné saját kvótáját a jelenlegi 150 millió dollárról. A Merrill Lynch, a Morgan Stanley, a UBS, a JP Morgan és a HSBC ugyancsak emelné befektetéseit. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy a kormánynak sikerül újra fellendíteni az ország tőkepiacát.

Bár az elmúlt években viszonylag gyengén szerepelt a kínai tőkepiac, egyes befektetőknek mégis elég jó eredményeket sikerült elérniük ezen időszak alatt is - emlékeztetnek elemzők.

Nem kizárt, hogy a működő tőke beáramlásának ösztönzésére is hamarosan kitalálnak valamit Pekingben. Ez év első fél évében ugyanis 3,2 százalékkal kevesebb - mindössze 28,6 milliárd dollár - FDI érkezett Kínába, mint 2004 első hat hónapjában.

Jelentősen csökkentek a kínai autóiparban és acélgyártásban realizált profitok az elmúlt időszakban, ami határozottan elvette a vállalatok befektetési kedvét - magyarázza a Bloomberg által megkérdezett szakértő. Az JPMorgan Chase közgazdásza szerint valószínűleg a külföldi befektetőket sújtó adók emelésének terve is közrejátszott abban, hogy számos készülő befektetést ideiglenesen félretettek a cégek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.