BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány-Orbán vita: Minden javaslat elutasítva

Orbán Viktor a pénteki miniszterelnöki vitát követően is fenntartotta az ott elővezetett három javaslatát, Gyurcsány Ferenc azokat egy szombati interjújában elutasította. A kormányfő így nem értett egyet a Fidesz elnökének azzal a felvetésével, mely szerint az áfa felső kulcsának ötszázalékos csökkentésere szánt 166 milliárd forintot "okosabban is fel lehetne használni", azaz az szja 18 százalékos kulcsát kellene 13-ra mérsékelni. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban annyit mondott még pénteken: a nyilvánosság erejét kívánja felhasználni, hogy a kereskedők tudják, az "áfacsökkentés hatása nem arra való, hogy a kereskedő zsebét vastagítsa, hanem hogy a vásárló pénztárcáját".

Gyurcsány Ferenc nem tartotta megalapozottnak Orbán Viktor azon javaslatát sem, hogy a gáz árának tervezett emelése ne érintse a kórházakat, iskolákat, orvosi rendelőket. Mint mondta, az idei költségvetés készítésekor négyszázalékos éves áremeléssel számoltak, azaz figyelembe vették az év közben várható árváltozásokat is, miközben az infláció éves szintje jelenleg 3,5 százalék körül tart. A Fidesz elnöke vasárnap ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: azt az elvet kövesse a kormányzat, hogy a mindennapi rezsi fő tételeit - mint a gáz, a villany, a közlekedés, a kötelező felelősségbiztosítás - csak az általános áremelkedés mértékével lehet emelni.

A repülőteret mint létesítményt nem adja el a kormány, hanem a légikikötőt üzemeltető társaságot tervezik privatizálni - reagált a harmadik javaslatra a kormányfő. A cég várható eredménye tízmilliárd forint körül alakul, a privatizációs bevétel pedig 150-200 milliárd forint lenne, amelyből meg lehetne építeni a 4-es autópályát. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.