Annak ellenére kapták meg az idén az APEH és a vám- és pénzügyőrség munkatársai az első negyedéves jutalmat, hogy a prémiumkifizetés feltételei között szereplő adóbevételek még a Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint sem teljesülnek. Információink szerint várhatóan a második negyedéves jutalomhoz is hozzájutnak a két szervezet alkalmazottai. Úgy tűnik, a pénzügyi tárca az adóhatóság teljesítményének megítélésekor figyelembe veszi azt, hogy az elmaradás tekintélyes része az elmúlt évről viszszatartott áfa idei kiutalásának tudható be.
A költségvetési törvény - bizonyos kritériumok teljesítése esetén - 11,2 milliárd forint jutalom kifizetését teszi lehetővé az adóhatóság alkalmazottai számára, míg a vámosok 4,8 milliárd forint prémiumot kaphatnak.
Az APEH-nek ehhez áfából, evából és személyi jövedelemadóból összesen az előirányzat 101 százalékát kellene beszednie. Erre azonban vajmi kevés az esély, tekintettel arra, hogy a PM aktuális prognózisa szerint a három adónemből 3026 milliárd forint várható, míg a jutalomfeltétel ennél 140 milliárddal magasabb. A minisztérium részéről azonban látszik a szándék arra, hogy figyelembe vegye a tavalyi szigorított áfaellenőrzés idei egyenlegrontó hatását - tájékoztatta lapunkat Nagy József, az APEH titkársági főosztályvezetője. Ez körülbelül 127 milliárd forintra rúghat: ekkora tétel volt a harmadik negyedévre vonatkozó visszaigényelt áfa, amelyet 2004-ben kellett volna kiutalni, de a cégek csak az idén jutottak hozzá, míg a negyedik negyedéves visszaigényelt áfa döntő része "normál körülmények között" is a következő évi büdzsét érinti. Ezzel a tétellel korrigálva a számokat, látható, nem áll messze az APEH attól, hogy megfeleljen az adóbevételi kritériumnak. Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, a PM 3026 milliárdos bevételvárakozása optimista.
A vámosok jutalmát három fő feltételhez kötötte a költségvetési törvény. A vámbevételek előirányzatát legalább két százalékkal kell túlteljesíteniük, vagy a jövedéki és a regisztrációs adókból 1,3 százalékos többletbevételt kell produkálniuk. Ám csak akkor jár a prémium, ha ezek az előirányzatok együttesen minimum 101,4 százalékban teljesülnek. A legfrissebb PM-prognózis szerint azonban a jutalomfeltételnél 25 milliárddal kevesebb bevételt realizálhat a vámhatóság, mert a jövedékiadó-bevételek elmaradnak az előirányzattól.
Mindezzel, úgy tűnik, nincs összhangban az a tény, hogy mindkét hatóságnál kifizették a negyedéves jutalomelőleget. A pénzügyőrségnél ez félhavi fizetésnek felelt meg. Ennek az lehet az oka, hogy vannak nem teljesen "publikus" feltételei is a prémiumfizetésnek. Mint Sipos Jenő, a VPOP szóvivője a részletek mellőzésével lapunknak elmondta, a cigarettacsempészet eredményes visszaszorítása, az adóellenőrzések hatékonyabbá tétele, a kivetéses importáfa-beszedés zökkenőmentes visszaállítása mind-mind elemei a testület eredményessége megítélésének.
Az APEH-nél is vannak pótlólagos kritériumok - mondta Nagy József -, az adókon kívül 11-féle feltételt is vizsgálnak. A tevékenységhez szorosabban kapcsolódó területeken - mint például a behajtási hatékonyság, az ellenőrzésekkel feltárt adóhiány - az APEH jól teljesít az idén: az önadózáson kívüli adóbevételek a korábbi évek trendjeihez képest jobban alakulnak. (BJA-BR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.