BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége térségünk száguldásának

Véget ér az idén az közép- és kelet-európai országok kimagasló ütemű gazdasági növekedése, és visszaáll a felzárkózás normális sebességére - véli az WIIW osztrák gazdaságkutató intézet. A lassulás ellenére a térség országainak külkereskedelme továbbra is kiválóan teljesít majd.

Az év első negyedében a nyolc új közép- és kelet európai EU-tag átlagos gazdasági növekedése 2,5 ponttal, 3,3 százalékra esett - hívja fel a figyelmet a máris megkezdődött lassulásra a WIIW. A bécsi gazdaságkutató szerint a visszaesést a tőkeberuházások és az ipari termelés bővülésének lassulása, az ipari termelékenység látványos romlása, valamint az egységnyi munkaerőköltség jelentős emelkedését eredményező valutafelértékelődés kísérte. A külkereskedelem viszont továbbra is szárnyal: az ágazat 2005 első negyedében még a korábbiaknál is nagyobb arányban járult hozzá a GDP-növekedéshez.

Mindezek alapján a WIIW úgy számol, hogy 2005 egészét tekintve az átlagos bővülés a térségben négy százalék alá csökken, és jelentős gyorsulásra 2006-ban sem lehet számítani. Délkelet-Európa szintén lassulásra számíthat, amely elsősorban a nagyobb gazdaságokban, Török-, Horvátországban, Romániában és Szerbiában lesz markáns. Az okok között a WIIW a költségvetési konszolidációt és a növekvő kereskedelmi hiányt említi. Ezek az országok - Horvátország kivételével - 2005-ben és 2006-ban mindazonáltal még így is 4-6 százalékos GDP-bővülésre számíthatnak.

A magas világpiaci nyersanyagárak ellenére a robusztus orosz növekedés is a múlté. A beruházások bővülésének üteme már tavaly is csalódást keltett, tükrözve a nagyfokú bizonytalanságot és a befektetői klíma romlását. A reformok késlekedése és a szerkezeti egyensúlytalanságok a WIIW szerint megkérdőjelezik a hosszú távú, fenntartható növekedés kilátásait.

A közelmúlt robbanásszerű ukrán GDP-bővülése a költségvetés némi lazítása ellenére is nyugvópontra jut az idén. A valuta felértékelődése máris érezteti hatását a kereskedelmi többletre, miközben a befektetői klímát az újraállamosítással kapcsolatos híresztelések és az új kormány kevéssé ambiciózus programja mérgezte meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.