Tárgyalásokat kezdeményezett a francia kormány az üzemanyagárak növekedésének ügyében. A Dominique de Villepin vezette kabinet tegnap délután foglalkozott a kérdéssel, amely - a látványos áremelkedés és az azt kísérő ellenzéki nyomás hatására - az elmúlt napokban a francia közvélemény érdeklődésének középpontjába került.
A konzervatív kormány közlekedési minisztere egy nappal korábban még elutasította, hogy "rögtönözzön" arra a szocialisták által felvetett kérdésre, vajon hajlandó-e Párizs csökkenteni az üzemanyagokra terhelt adót. A kérdést a jövő évi költségvetési törvény keretében kell megvizsgálni - idézte Dominique Perbent az AP hírügynökség. Kemény kihívásnak kell megfelelnie a népszerűségét éppen visszaszerezni készülő kormánynak, főleg, hogy a parlamenti kormánytöbbség mereven elzárkózik az adócsökkentés megszavazásától. Egy Le Monde-nak nyilatkozó képviselő szerint a fogyasztói ár egycentes csökkentése 850 millió eurós, az szja-bevétel másfél százalékát kitevő kiesést hozna az államháztartásnak. A korábban a fogyasztói árhoz képest változó adó rögzítéséről egyébként 2002-ben határozott a Raffarin-kormány.
A szocialisták, a konzervatív UDF és a francia autóklub nemcsak a TIPP betűszóval emlegetett üzemanyagadó csökkentését, de kompenzációt is követel. Utóbbi nem is légből kapott ötlet: tavaly novemberben ugyancsak Jean-Pierre Raffarin jelezte, hogy az adóbevételekből hetven-hetven eurót kapnak a minimálnyugdíjból élők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.