BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Katrina: millióan fedél nélkül

A gyors helyreállítás esélyének szertefoszlása után az amerikai szövetségi kormányzat immár távoli államokban is igyekszik tartós szálláslehetőséget teremteni a hurrikán által elpusztított New Orleans és körzetének lakossága számára. Washington rendkívüli állapotot hirdetett Utahban, Coloradóban, Georgiában és Észak-Karolinában, hogy ezzel jogi lehetőséget teremtsen elszállásolási segélyek ottani kifizetésére. Az érintettek - mind a kimenekítettek, mind az elárasztott körzetekben még viszszamaradottak - mindazonáltal vonakodnak az áttelepüléstől, mert nem tudják, hogy mi vár rájuk mind a foglalkoztatásban, mind az egzisztenciaépítésben. A mentés eközben teljes erővel folyik: mintegy 150 helikopterrel és 300 csónakkal 10 ezer bent rekedt személyt sikerült kimenteni, és összesen mintegy 229 ezer embernek biztosítottak átmeneti szállást. A nagyarányú pusztítás miatt akár egymillió ember számára is új lakhatási lehetőséget kell majd biztosítani. New Orleans polgármestere szerint elképzelhető, hogy a halottak száma eléri a tízezret.

A hurrikán által okozott kár nagyságát a Bloomberg 100 milliárd dollárban jelölte meg. A szövetségi kormány nevében George Bush elnök szeptember 2-án aláírt egy 10,5 milliárd dolláros helyreállítási segélycsomagtervet. A katasztrófa sújtotta körzetek lakossága azonban változatlanul a hivatalos Washingtont hibáztatja, amely az - amúgy kétes kimenetelű - iraki újjáépítésre kész volt 87 milliárdot folyósítani, miközben a New Orleans tengerszint alatti körzeteinek védelmére szolgáló gátak és zsilipek megerősítésétől elvonta a pénzt. További panasz, hogy a rend fenntartásához szükséges nemzeti gárda helyi alakulatai külföldön kénytelenek szolgálatot teljesíteni, miközben otthon tombol a fosztogatás és a bűnözés.

Az ország egész gazdaságára jelent csapást, hogy súlyos károk támadtak a térség olaj- és gázipari kapacitásaiban. A Mexikói-öböl és vidéke adja az ország által felhasznált olaj közel harmadát és a földgáz mintegy ötödét. A hét elején a körzet olajbányászatának mintegy 70 százaléka, a gázkitermelésnek pedig mintegy fele még le volt állítva. A töltőállomásokon a benzin ára már szeptember 2-án meghaladta a rettegett 3 dolláros gallononkénti szintet, helyenként ellátási problémák támadtak, ezek nyomán az északkeleti iparvidéken helyenként 4 dollárhoz közeli árak is felbukkantak, ez érzékenyen érinti a munkahelyükre általában nagy távolságot megtevő amerikai autósokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.