BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beváltották a fenyegetést a nagy magyarországi gyárban: leállt a munka a győri Audi beszállítójánál – a dolgozók elkeseredtek

Két órára leállt a Nemak. Sztrájkkal indult a nappali műszak, a dolgozók 90 százaléka két órán keresztül nem vette fel a munkát.

Sztrájkoltak az Audi-beszállító alkalmazottai. Az csak olaj a tűzre, hogy a szervezőket, a sztrájkbizottság tagjait az előzetes jogi egyeztetés ellenére sem engedték be eleinte a gyár területére – írja a Vasas Szakszervezeti Szövetség.

sztrájk
Sztrájk: hogyan készülnek majd így az Audik? / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Az autóalkatrész-gyártó üzemben a szakszervezet szervezésében jogszerűen megtartott figyelmeztető sztrájk csak a kezdet, 

a munkáltató ugyanis továbbra sem hajlandó korrigálni az egyoldalú béremeléssel okozott kárt: 

a dolgozók kevesebb fizetést visznek haza, mint korábban, az emelés előtt – közölte László Zoltán. A Vasas Szakszervezet alelnöke a helyszínen tapasztaltak alapján állítja, a munkavállalók végtelenül elkeseredettek, ezért is készek hosszabb idejű sztrájkra, amennyiben a cégvezetés továbbra is hajthatatlan marad.

A sztrájk rendben lezajlott, bár a munkavezetők próbálták különféle módon megfélemlíteni, eltántorítani az embereket, miközben a cégvezető nem volt hajlandó szóba állni, tárgyalni a szakszervezet és a sztrájkbizottság képviselőivel. 

Nem állunk itt meg, nem adjuk fel, megyünk tovább

– zárta a beszámolót az alelnök. 

Sikertelen volt a bértárgyalás

A Nemak Győr Kft. és a Vasas Szakszervezet közötti bértárgyalás áprilisban sikertelenül zárult, nem született megállapodás. A munkáltató egyoldalú intézkedéseként bevezetett bérek a dolgozók számára előnytelenek, a bérek értéke csökkent – írja a 24.hu az érdekképviseletre hivatkozva.

A bértárgyaláson megfogalmazott dolgozói elvárások továbbra is fennállnak, a munkavállalók között végzett felmérés szerint a sztrájkhajlandóság közel százszázalékos.

A sztrájkbizottság ennek értelmében a következő követeléseket fogalmazta meg:

  • Az éves alapbérfejlesztés 6 százalékra történő kiegészítése, április 1-jei hatállyal,
  • az egyszeri kifizetés 400 ezer forint összegig kiegészítve mindenkinek.
    A sztrájkbizottság továbbra is nyitott a tárgyalásokra, és várja a munkáltató ajánlatát.
    A Vasas szerint amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni, figyelmeztető sztrájkra vagy akár határozatlan idejű munkabeszüntetésre is sor kerülhet.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.