BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: bejelentették, mikor tér haza Kapu Tibor – ez lesz a legkockázatosabb része a magyar űrhajós küldetésének

A HUNOR program bejelentette, mikor várható a magyar űrhajós hazatérése. Kapu Tiborék a tervek szerint hétfőn hagyják el a Nemzetközi Űrállomást.

Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós – közölte Facebook-oldalán csütörtök éjjel a HUNOR – Magyar Űrhajós Program. A bejegyzés szerint az Axiom–4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én fogja befejezni küldetését, és magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.

Kapu Tibor
Kapu Tibor a második magyar űrhajós / Fotó: HUNOR – Magyar Űrhajós Program / Facebook

A tervek szerint a Crew Dragon „Grace” űrhajó Kalifornia partjainál landol majd.

Kapu Tibor az űrben

Mind ismert, a második magyar űrhajós, Kapu Tibor három társával együtt június 26-án érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol a HUNOR program több tudományos kísérletét és vizsgálatát végzi el.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője csütörtökön arról számolt be, hogy tíz tudományágat érint az a 25-30 kísérlet, amelyekben a HUNOR is részt vesz, ebből 25-öt Kapu Tibor űrhajós végez el a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).

Elmondta, hogy többek között azt vizsgálják, hogyan károsítja a kozmikus sugárzás az élőlények örökítőanyagát, és milyen javító mechanizmusokkal lehetne védekezni ez ellen. A cél az emberi űrutazás jövőjének biztonságosabbá tétele.

Kapu Tibor visszatérésének dátuma körül azért is van ennyi bizonytalanság, mert a csapat indulásának időpontját is többször módosítani, halasztani kellett. Először csütörtöki (tegnapi) hazaindulásról szóltak a hírek, de hamar kiderült, hogy ez biztosan nem így lesz. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos július 13. utáni dátumot említett, ezzel egybecseng a várható július 14-i indulás.

A visszatérés után

Kapu Tibor feladata nem ér véget, miután visszatér a világűrből. Az űrhajósnak pár hétig regenerálódnia kell, és utána indul el a munka: számítanak rá mint kutatóra és mérnökre. Sok kísérlet csak a visszatérés után indul el, az adatok értékelése a kísérletgazdák feladata lesz elsődlegesen. A program nem ér véget akkor, amikor az űrhajó landol, hanem minimum 2026 végéig tart.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.