Ausztriában 2008-tól digitális ujjlenyomattal ellátott útlevelek kerülnek forgalomba. Az úgynevezett biometrikus úti okmányokat már 2006-ban bevezetik, amelyen egy beépített csip segítségével tárolják a tulajdonos digitális fényképét. Ehhez jön hozzá 2008-tól két elektronikus ujjlenyomat is.

Az új útlevéllel megvalósul az összes állampolgár ujjlenyomatát tároló központi adatbank terve. Ausztria ezzel nem magánakciót hajt végre, hanem az Európai Unió előírásainak tesz eleget. Az EU-t az Egyesült Államok hozta lépéskényszerbe a biometrikus útlevelek bevezetését illetően, mivel 2006-tól csak ennek birtokában lehetséges vízummentesen az USA területére lépni.

Németország már novembertől kibocsát digitális fotóval ellátott úti okmányokat, a nem EU-tag Svájc pedig 2006 szeptemberétől. A svájciak - a beépített csipek élettartamának bizonytalansága miatt - csak öt évre érvényes útleveleket akarnak forgalomba hozni, míg az osztrák hatóságok továbbra is tíz évben gondolkodnak. Az új technológiával együtt járó többletköltségeket Ausztriában a belügyminisztérium és a tartományok vállalják magukra, így az állampolgárnak ezután is az eddigi 69 eurós illetéket kell megfizetnie elektronikus okmányáért.

A törvénytervezet szerint a központi tároló adatait csak indokolt esetben lehetne a nyomozó hatóságok, illetve az ügyészség rendelkezésére bocsátani. A törvényt kritizálók szerint nem kétséges, hogy egy ilyen központi adatbank felállítása nem ve-zet-e a jövőben "ujjlenyomathajszákhoz". Az EU szakminiszterei ráadásul egy egész unióra kiterjedő központi adatbank felállítása mellett foglaltak állást, s ezzel az Európai Parlament heves ellenállásába ütköztek. (VG)