BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb nagyprojekt került sínre

Három megye - Baranya, Somogy, Tolna - 295 települése vesz részt abban a regionális hulladékgazdálkodási programban, amelynek előkészületi munkálatairól tegnap írták alá a támogatási szerződést. A 2007 utáni EU-támogatásokhoz kapcsolódó tervezésre és az uniós támogatásra esélyes nagyprojektek előkészítésére szánt költségvetési keretből 250 millió forintot kap a Mecsek-Dráva nagyprojekt, s ehhez saját erőként 83,3 millió forintot tesz hozzá a három megye.

A beruházás tervezett bruttó költsége 33,6 milliárd forint. A tervek szerint hulladékkezelő központot hoznak létre Kökényben, Barcson és Marcaliban, komposztálókat alakítanak ki Nagyatádon és Dombóváron, s átrakóállomásokat létesítenek még Pécsett, Sellyén, Szentlőrincen és Villányban is. Emellett 18 hulladékudvar és lerakó kap helyet a nagyprojektben. A fejlesztés kiterjed a regionális és a szelektív hulladékgyűjtési rendszerre, a zöldhulladékgyűjtésre, komposztálásra, az építési törmelék hasznosítására és a rekultivációra is.

A program előkészítő munkálatai 2007 márciusáig tartanak, s kiterjednek a szükséges közbeszerzésekre, műszaki tervezésre, engedélyeztetésekre. A nagyprojekt tervét 2006 júniusában kívánja előterjeszteni Magyarország Brüsszelben. Maga a beruházás 2007-ben kezdődne, és az üzemeltetés 2009-ben indulna meg. (KoM)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.