BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vállalkozásbarát fúziós szabályok

Novembertől nem kell versenyhatósági engedély a 15 milliárd forint együttes árbevétel alatti cégösszefonódásokhoz. Az engedélyre kötelezettek viszont - a pontosabb új szabályok révén - tudni fogják, mikor számíthatnak döntésre.

Vállalkozásbarát szabályozás lendíthet novembertől a fuzionálási kedven. Kisebb lesz az engedélykérésre kötelezettek köre, és a versenyhatósági eljárás pontosítása kiszűri a procedúra lezárásával kapcsolatos jelenlegi bizonytalanságokat - tájékoztatott Bodócsi András, a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának tagja. A november elsejétől hatályos törvényi rendelkezések értelmében a jelenlegi 10 milliárd forintos együttes árbevételről 15 milliárd forintra nő az engedélyezési küszöbérték. Ez nagyban megkönnyíti a kisebb cégek összefonódását, hiszen nem kell megkérniük és kivárniuk a versenyhatósági hozzájárulást.

A hatályos szabályok szerint nincs szükség engedélyre, ha egy nagyvállalat 500 millió forintnál kisebb árbevételű céget szerez meg. Ha viszont egy 500 millió forintnál kisebb forgalmú vállalkozásnak 10 milliárd forint fölötti árbevételű társaságra fáj a foga, az ügylet nem nélkülözheti a GVH engedélyét. A jövőben egyértelmű lesz e faramuci szabályozás: nem kell engedélyt kérni a tranzakcióhoz, ha az érdekelt cégcsoportok közül bármelyikük árbevétele 500 millió forint alatt marad.

Ma megkövetelik az engedélykérelmet akkor is, ha a megvásárolni kívánt társaság forgalma ugyan nem éri el az 500 millió forintot, ám azt - a korábbi, két éven belüli cégvásárlásokra figyelemmel - mégis meghaladja az ügylet. Novembertől kizárólag azokat a korábbi vásárlásokat kell összevonni, amelyek azonos eladó és vevő között jöttek létre.

A versenytanács jelenleg 45, illetve 120 nap alatt, egyszerűsített vagy összetett eljárásban határoz az engedélyezésről. Mindkét határidő 60-60 nappal meghosszabbítható. Az érintettek számára nem mindegy, mikor születik meg az átmeneti, függő jogi helyzetet lezáró versenyhatósági döntés. Az új szabályozás szerint az egyszerűsített eljárás csak 20 nappal lesz meghosszabbítható. A versenytanácsnak a 45. napon határozatot kell hoznia, vagy előtte rendelkeznie a procedúra meghosszabbításáról, illetve tájékoztatni a feleket arról, hogy az ügyet összetett eljárásban bírálja el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.