BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változások a munka világában

Munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény. Jövő héttől megbízólevél birtokában az ország bármely munkaadójánál vizsgálódhatnak a munkaügyi ellenőrök. Mostantól, ha az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke felhatalmazást ad például egy Zala megyei ellenőrnek, az akár egy Nógrád megyei vállalkozásnál is kontrollálhatja a foglalkoztatás tisztaságát. Már lehetőséget ad arra is, hogy elektronikus úton tegyen valaki bejelentést egy-egy foglalkoztató ellen.

Foglalkoztatási törvény. A novembertől életbe lépő módosítások a munkanélküli-ellátórendszert alakítják át. A munkaügyi kirendeltségek a jövő héttől álláskeresési megállapodást kötnek a hozzájuk fordulókkal, amelyben a kirendeltség ugyan vállalja, hogy segít a munkaszerzésben, a megfelelő posztot azonban köteles elfogadni az álláskereső, sőt önállóan is kapcsolatot kell keresnie a hazai foglalkoztatókkal. A munkanélküli-járadék helyett álláskeresési járadékot kapnak majd a munka világából kiszorultak, ám ennek feltétele az említett megállapodás megkötése lesz.

Az első három hónapban az álláskeresési járadék összege jóval magasabb lehet a megszokottnál.

A módosítás értelmében legfeljebb 91 napig az álláskereső a korábbi átlagkeresetétől függően a mindenkori minimálbér minimum 60, maximum 120 százalékát kaphatja meg járadékként. Ez jelenleg 34 200, illetve 68 400 forint lehet. Az, hogy valaki mennyi ideig kap járadékot, attól függ, hogy korábban menynyi időt töltött munkaviszonyban. Ahhoz például, hogy valaki egynapi járadékra már jogosult legyen, legalább öt napot kellett korábban munkában töltenie. Egyébként csak akkor kaphat valaki ellátást, ha legalább egy évig dolgozott, mielőtt munkanélküli lett volna.

Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. Az összeférhetetlenségről szóló rész módosul, így jövő héttől köztisztviselő csak akkor köthet munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ha a munkáltatója azt engedélyezi. Nem kell engedélyt kérnie, ha ez tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, vagy épp közérdekű önkéntes munka.

Megváltozott munkaképességűek. Életbe lép az őket foglalkoztató munkáltatók akkreditációjának, továbbá ellenőrzésük szabályairól szóló kormányrendelet is. A megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégek akkreditáltathatják magukat, hogy könnyebben jussanak hozzá a foglalkoztatást segítő dotációhoz. Az úgynevezett akkreditációs tanúsítvány igazolni fogja, hogy megvannak azok a személyi és tárgyi feltételek, amelyek biztosítják az egészségkárosodással élő és fogyatékos személyek egészségi állapotának és fogyatékosságának megfelelő munkahelyi környezetben megvalósuló foglalkoztatást.

Alkalmi munkavállalói (AM-) könyv. Az AM-mel való foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló szabályzók is életbe lépnek. Az AM-könyv kiállítására megállapodást köthet a munkaügyi központ kirendeltsége és a települési önkormányzat jegyzője. Ennek tartalmaznia kell, hogy a jegyző a lakó-, illetőleg a tartózkodási hely szerinti illetékesség alapján kérelmet benyújtó munkavállalóknak kiállítja az AM-könyvet, illetve a negyedévet követő tizenöt napon belül meg kell küldenie azoknak a névsorát, illetve személyi adatait, akik AM-könyvet váltottak ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.