Matolcsy György: Gazdasági rendszerváltást!
Az elmúlt három évben alapvetően megváltozott a gazdasági növekedés és az eurózónához való csatlakozás kapcsolata Magyarországon. Amíg nem volt új, 2010-es céldátum, addig elvileg három lehetőség közül választhatott a magyar gazdaságpolitika: vagy megtartja az Orbán-kormány által kitűzött 2007-es csatlakozást, vagy elveti a 2007-es céldátumot, de nem jelöl ki újat, végül harmadik változatként elveti 2007-et, de vállal egy új időpontot.
Ez utóbbi történt, de a kormány nem vette észre, hogy új helyzet jött létre a gazdaságpolitika hitelességének megítélésében. Ha van céldátum, akkor a magyar gazdaságpolitika hitelességét már nem a jó reálgazdasági mutatók – a GDP-növekedés üteme, a beáramló FDI, a munkanélküliségi ráta, a reálkeresetek bővülése, a beruházás és a fogyasztás – jelzik, hanem a pénzügyi mutatók, elsősorban az államháztartási deficit és az államadósság GDP-arányos szintje. A magyar gazdaságpolitika elvileg mondhatta volna azt, hogy az euró a gyors reálkonvergencia, tehát a gyors gazdasági felzárkózás következménye lesz, nem az előtt, hanem az után kívánunk csatlakozni az eurózónához, ezért a gyors gazdasági növekedés érdekében eladósodunk, és vállaljuk a három százalék feletti költségvetési hiányt.
Mást mondott azonban, mint amit valójában tett: vállalta a 2010-es csatlakozást, az ehhez vezető pénzügyi konvergenciaprogramot, de úgy tett, mintha ez nem számítana, és a reálkonvergencia lenne az elsődleges. Ez súlyos tévedés volt, hiszen kiderült, hogy a magyar kormány mást mond, mint amit tesz, s ez aláásta a gazdaságpolitika hitelességét. Ennek következménye, hogy egyszerre lassult a reálkonvergencia, tehát a gazdasági felzárkózás üteme és tört meg a pénzügyi konvergenciaprogramja.
Az elmúlt három év új eladósodása és a magas államháztartási deficitek nem a gyorsabb felzárkózást finanszírozták, hanem a gazdaságpolitika elveszített hitelességének felárát jelentették. Mostanra világossá vált, hogy a gyors gazdasági növekedés és az eurózónához való csatlakozás már nem megy külön, mindkettőhöz hiteles gazdaságpolitika kell. A gazdaságpolitika hitelének visszaszerzése azonban már csak úgy lehetséges, ha 2006-ban az új kormány olyan programmal áll elő, amely tarthatóvá teszi a 2010-es eurócsatlakozást. Miután 8–10 százalékos GDP-arányos ikerdeficit alakult ki – mind az államháztartás, mind a folyó fizetési mérleg 8–10 százalék közötti hiányt mutat 2006-ban –, ezért a gazdaságpolitika hitelességét már nem lehet visszaszerezni szavakkal, de újabb, eltolt céldátumokkal sem. Politikailag kényelmesebb lenne egy 2012-es csatlakozás, de az újabb halasztás kockázatai is nagyok. Egy esetleges sikeres támadássorozat a forint ellen azzal a hatással járna, hogy 15-30 százalékkal leértékelődik a forint, s ez azt is jelentené, hogy pénzügyi spekuláció állítaná be a forint/euró átváltási árfolyamot. Egyáltalában nem mindegy azonban, hogy ezer forint bér, nyugdíj, megtakarítás vagy profit után négy vagy csak három eurót írnak jóvá nekünk az átváltáskor: a különbség 4-5 év teljes gazdasági növekedésébe is kerülhet az országnak!
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a 2010 utáni évtized gazdasági felzárkózásának és társadalmi stabilitásának feltételeit 2010-ig teremthetjük meg vagy áshatjuk alá. Volt már ilyen, hiszen a 90-es évtized teljesítményét alapvetően meghatározta az 1989–1993 közötti időszak politikai és gazdasági eseménysorozata: mindaz, amit megtettünk, és főként az, amit nem voltunk képesek megtenni. A következő két év Magyarországon igen hasonlíthat az 1989–1990-es kétéves politikai rendszerváltozásra, míg az ezt követő évek rokonai lehetnek az 1991–1993 közötti gazdasági rendszerváltásnak.
Az eurózónához való csatlakozás jelentősége nem kisebb, mint a gazdasági rendszerváltásé volt: akkor is, most is a korábban felhalmozott nemzeti vagyon és valamennyi jövedelmünk sorsa a tét. Akkor a múlt jövőre való átváltásának árfolyama határozta meg azt, hogy az új globális piacgazdaságban kik lesznek a nyertesek és a vesztesek, most a forint/euró átváltási árfolyama teszi meg ugyanezt. Akkor a GDP ötödével és a munkahelyek negyedével fizettük meg a múlt és jövő közötti, a lehetségesnél alacsonyabb árfolyamot. Most a kedvezőtlen, gyenge forint/erős euró átváltási árfolyam járhat azonos nagyságrendű veszteséggel.
