BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajmentes lesz a svéd gazdaság

Svédország a világon elsőként és mindössze 15 év alatt függetleníteni szeretné gazdaságát az olajtól, mégpedig az atomerőművek új generációjának kiépítése nélkül. Szakemberek ugyan kételkednek a terv teljesíthetőségében, a törekvést azonban elismeréssel illetik, még akkor is, ha csak részlegesen valósul meg.

A skandináv államnak elemzők szerint nem rosszak a kiinduló pozíciói az olajmentesítési terv megvalósításához. Energiafelhasználásának több mint 26 százaléka származik megújuló forrásokból – szemben az EU hatszázalékos átlagával –, ráadásul az olaj részesedése már csak 32 százalék, az 1970-ben kimutatott 77 százalékkal szemben. A maradék olajfüggőség felszámolására a kormány összehívott egy ipari és agrárszakemberekből, akadémikusokból, köztisztviselőkből, autótervezőkből álló bizottságot, amelynek nyáron kell előterjesztenie a javaslatát – tudósít az AP.

A svéd kormányt nemcsak klimatikus szempontok vezérlik, hanem az olajforrások – Stockholmban közelinek vélt – elapadásával járó mély recessziót és társadalmi megrázkódtatást is szeretnék elkerülni. A fenntartható növekedés koncepciójáért felelős tárca vezetője kijelentette: az olajnál mindig lesz előnyösebb energiaforrás, azaz a háztartások tudnak mással is fűteni, a járművezetőknek pedig rendelkezésükre áll egyéb eredetű üzemanyag. A miniszter, Mona Sahlin a világ előtt álló legnagyobb problémának nevezte az olajtól való függőséget, amelynek felszámolása Svédországot tetemes előnyhöz juttatja.

A fűtéshez és a meleg vízhez szükséges energiát jelenleg is nagyrészt geotermikus forrásokból, illetve hulladékhőből nyerik. A kormány által most összehívott bizottság ajánlásai között várhatóan szerepel majd az ország nagy erdőségeiből nyerhető, biológiai eredetű fűtő- és üzemanyag, a szél- és vízenergia hasznosításának kiterjesztése.

A The Guardian beszámolója szerint az olajjal szembeni függőség lazításában egyébként Brazília az egyik élenjáró állam, amely öt éven belül a cukornádból származó etanollal kívánja működtetni a járműpark 80 százalékát. Izland az évszázad közepére akarja átállítani teljes közlekedését a megújuló – nagyrészt geotermikus – energiából nyerhető hidrogén üzemanyagra.

Az USA elnöke a minap jelentette be az olajjal szembeni függőség – ennek részeként a közel-keleti térségből származó bevitel – nagymértékű csökkentését, ebben szakértők új generációs atomerőművek építésének tervét látják. A brit kormány már 2012-ben szeretne tízszázalékos megújuló hányadot az áramtermelésben, részint a szél, részint az árapály és a tengerhullámzás által kínált potenciál kiaknázásával, emellett London újabb atomerőművi beruházásokat is fontolóra vesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.