BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A saját emberüket akarják kinevezni erre a posztra"

Sok tibeti úgy véli, hogy egyedül a jelenlegi, 14. Dalai Láma képes megakadályozni Tibet teljes megsemmisülését. A most 71 éves spirituális vezető a tibetiek számára nem pusztán egy száműzött király, legfőbb szerzetes, hanem egyben egy egyedülálló civilizáció szimbóluma is. 1959-ben a kínai megszállás következtében kellett elhagynia az országot, azóta a világon mindenhol a Dalai Láma személye testesíti meg Tibetet. Ugyanakkor a Nobel békedíjjal kitüntetett, több miniszterelnök és államfő személyes támogatását is élvező lelki vezető kormányát hivatalosan egyetlen ország sem ismerte el. Kína abban bízik, hogy a Dalai Láma halálát követően Tibet kérdése egyszerűen eltűnik majd a nemzetközi napirendről. Az idő a kínai kormányzat mellett szól, több elemző is egybehangzóan állítja, hiszen senki sem lesz képes betölteni azt az űrt, mely a Dalai Láma halálával keletkezik majd. Peking a következő Dalai Láma megválasztását személyesen kívánja ellenőrizni. „Mindez nem jelent mást, mint hogy a saját emberüket akarják kinevezni erre a posztra.”- mondta Samdhong Rinpoche a tibeti száműzött kormány miniszterelnöke. (BBC)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.