BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Intézkedésekre vár az álláspiac - mi lesz a munkaügyi tárcával?

Bár a választási kampány során központi téma volt a foglalkoztatás, most egyelőre a munkaügyi minisztérium sorsát illetően is csend van. A Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) azonban már most összeállította a kormánnyal, illetve a szaktárcával szembeni elvárásait.
A 16 nagy piaci szereplőt tömörítő szervezet a Világgazdaság számára eljuttatott állásfoglalásában kifejtette, hogy a foglalkoztatás bővítéséhez szükség van a hatékony beruházásösztönzésre, méghozzá EU-konform járulék- és adókedvezményekkel, valamint a szakképzési hozzájárulás elköltésének decentralizálásával (vagyis, hogy a vállalatok a járulék nagyobb hányadát költhessék „házon belüli” képzésekre).
Elsősorban a Dániában már sikeresen alkalmazott „flexecurity” rendszer meghonosítását tartanák Magyarországon is célszerűnek, amely liberálisabban kezelné a munkaerő felvételét és elbocsátását, de nem hagyná magára az éppen állás nélkül lévő munkavállalót sem.
Ezenkívül az atipikus foglalkoztatási formák kiemelt támogatását várják a következő kormánytól, így például a munkaerő-kölcsönzéshez olyan törvényi változtatásokat sürgetnek, amelyek a „flexecurity” elvet szolgálják. A részmunkaidős foglalkoztatás terjedéséhez megkerülhetetlen a kisgyermekes nők munkába való reintegrációjának kérdése – hangsúlyozza a szövetség. A 4-6 órás állások létrehozásának ösztönzéséhez foglalkoztatói járulékkedvezményeket tartanának kivitelezhetőnek, amelyet az állam a részidőben foglalkoztatott kismamák számára a gyed és a gyes folyósításának részbeni csökkentésével kompenzálhatna.
A távmunka népszerűsítését elsősorban a foglalkoztatók ösztönzésével tartja elérhetőnek az SZTMSZ, „felvilágosító” kampánnyal és járulékkedvezményekkel. Először azonban azt kellene elérni, hogy a vállalatok, ágazatok vizsgálják felül, mely munkakörök tölthetők be távmunkában. Támogatatást kérnének a távmunkások foglalkoztatásához szükséges eszközök, infrastruktúra kialakításához. Az SZTMSZ szerint még több energiát és pénzt kell áldozni a hátrányos helyzetűek álláspiaci helyzetének javítására. A pályakezdők és diákok elhelyezkedéséhez nélkülözhetetlen a Start program eddigi tanulságainak kiértékelése, annak piaci szereplőkkel együtt való finomítása. Ezenkívül fontos lenne a vállalati ösztöndíjrendszer támogatásának erősítése.
A nem EU-konform iskolaszövetkezetek intézményi támogatásának megszüntetését szorgalmazza a szövetség, a diáktámogatás átalakítása, alanyi jogúvá tétele, ezáltal a teljes munkaerő-piaci kiterjesztése lenne célszerű. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzetének javításához a piaci alapokon működő munkaerő-közvetítők bevonása lenne nélkülözhetetlen, méghozzá ösztönzők bevezetésével.

Vélemény

Hadi László, Az SZTMSZ elnöke: A munka törvénykönyvének legutóbbi módosításakor a jogalkotók úgy hoztak szabályokat, hogy a flexecurity modellel ellenkező példákat vették alapul, például a munkaerő-kölcsönzésnél. Pedig például az ekvivalencia elv alkalmazására még nincs egységes álláspont az unióban. A biztonság a rugalmasság rovására túlzott hangsúlyt kapott, ez merevíti a hatályos szabályokat. Ezen változtatni kell, különben a sikeresnek nem mondható francia, német modell felé haladunk.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.