Az infláció gyorsulása, a korona gyengülése és kényszerű kamatemelés lehet a vége annak, ha a formálódó szlovák kormánykoalíció tagjai a kampány idején meghirdetett törekvéseiknek legalább a lényegét végrehajtják – vélik elemzők. A legutóbbi választásokon győztes Smer pártra eközben záporoznak a bírálatok, amiért kormányzati szövetségre lép a 90-es években Szlovákiát elszigetelődésbe vezető Vladimír Mečiar HZDS-ével, és a még szélsőségesebb nacionalista, szlovák nemzeti párttal (SNS), amelyet a magyar- és romaellenes kirohanásairól ismert Ján Slota vezet.
A közvetlen gazdasági következményeket illetően a Bloomberg idézi az ING Bank pozsonyi elemzőjét, aki a korona védelmében elkerülhetetlennek tartja a kamatemelést. Jan Toth szerint a központi bank igyekszik majd tartani az euróhoz viszonyított 39 koronás árfolyamot, ezért a következő 12 hónapban akár két százalékponttal is emelnie kell az irányadó kamatot. A szakember prognózisát az események igazolták, mert a jegybanknak a múlt héten máris interveniálnia kellett – tavaly október óta először –, hogy enyhítse a valuta árfolyamára nehezedő nyomást. Az euró 2009-re tervezett átvételéhez jövőre két százalékra kellene csökkenteni a – legutóbbi mérés szerint 4,8 százalékos éves rátán álló – inflációt. A szlovák központi bank az idén már egy százalékponttal – négy százalékra – emelte az irányadó kamatot, hogy elejét vegye az inflációs nyomásnak.
A növekvő gazdasági kockázatokra a Danske Bank koppenhágai elemzője is rámutatott. Lars Christiansen szerint erősen esett annak az esélye, hogy Szlovákia az eredetileg tervezett 2009-es határidővel átvehesse az eurót, mert a folyó fizetési mérleg hiánya növekedni, az infláció pedig gyorsulni fog, miközben a gazdaság törékennyé válik. Mint a Bloomberg emlékeztet: Pozsony már tavaly novemberben bevitte a koronát az euróövezet előszobájának tekintett ERM II-be, ahol legalább két évig viszonylag stabilan kell tartani a valutát az euróhoz képest, ha a kormány át akarja venni az egységes valutát.
A makrogazdasági mutatók romlására elemzők a Smer azon programpontjaiból következtetnek, amelyek szerint az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek tekintetében csökkenteni kell az áfa kulcsát, el kell törölni az egészségügyi szolgáltatásokra megszabott befizetési kötelezettséget, és növelni kell a szociális támogatás mértékét. Ebből a programból a várható áfacsökkentés önmagában 15 milliárd koronával növeli a költségvetési hiányt – véli az ING Bank elemzője. A befektetők és az üzleti körök aggodalmát a Smer-elnök, Robert Fico azon kijelentései sem tudták eloszlatni, hogy kormánya betartja majd az euró átvétele kapcsán vállalt kötelezettségeket, s nem rombolja le a pénzügyi stabilitást. A pozsonyi Új Szó szerint a leendő miniszterelnök azt is kijelentette: viszszatáncol néhány választási ígéretétől, és nem folytat osztogató politikát.
Annyi máris bizonyosnak látszik, hogy a befektetők és a külföld által egyaránt távolságtartással kezelt két politikus, Jan Slota (SNS) és Vladimír Mečiar (HZDS) sem a kormányban, sem a parlamentben nem kap helyet, mindketten egyszerű képviselőként vesznek részt a szlovák közéletben. A házelnöki tisztséget szintén a Smer kapja.
Annyi máris bizonyosnak látszik, hogy a befektetők és a külföld által egyaránt távolságtartással kezelt két politikus, Jan Slota (SNS) és Vladimír Mečiar (HZDS) sem a kormányban, sem a parlamentben nem kap helyet, mindketten egyszerű képviselőként vesznek részt a szlovák közéletben. A házelnöki tisztséget szintén a Smer kapja.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.