Mentők, rendőrök, BKV: A benzináremelkedés milliárdos többletköltséget okoz
Az üzemanyag árának drasztikus emelkedése milliárdos többletköltséget jelent a mentőknek, rendőrségnek. A hiányzó összeget nem könnyű kigazdálkodni, ám állítják, a napi működést egyelőre nem befolyásolja a folyamatos áremelés – írja a Magyar Hírlap.
Az olajár növekedése, és a forint gyengülése miatt a benzin literje átlagban hetven, a gázolaj pedig hatvan forinttal kerül többe ma, mint 2005 végén, amikor a 2006-ra vonatkozó gazdálkodási tervek készültek. A rendőrségnek – amely az egyik legnagyobb fogyasztó -, legalább félmilliárdos többletköltséget okoz az áremelés – nyilatkozta a lapnak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. (Tavaly a rendőrség autói 96,5 millió kilométert futottak, és 2,35 milliárd forint értékű üzemanyagot használtak el. Az emelkedés miatt azonban az idén várhatóan csaknem hárommilliárd forintot kell majd benzinre költeniük).
A különbözetet sajátos konstrukcióval gazdálkodja ki a testület: tavaly ezerháromszáz új járművet kapotak, ám ezekre sikerült olyan szerződést kötni, amelynek értelmében a szervizköltséget és a biztosítási díjat a bérbeadó vállalja át. "Az így fennmaradt pénzt fordítjuk üzemanyagra, és ez az év végéig valamennyi autó költségét fedezi" – mondta Garamvölgyi.
A mentőszolgálat is hasonlóan nehéz helyzetben van. Az üzemanyag egy forinttal történő emelése ötszázötven-hatszázezer forinttal növeli meg az OMSZ havi költségvetését. Állításuk szerint a jelenlegi áremelés még nem jelent gondot az alapfeladatok ellátásában, de a további emelések már problémát okozhatnak a költségvetésben.
A legszerencsésebb helyzetben a BKV van. Évente csaknem 36 millió liter gázolajat fogyasztanak ugyan, mégsem sújtja a céget nagymértékben az üzemanyag árának emelkedése. Ennek oka, hogy közbeszerzési eljárás eredményeképpen kötött keretmegállapodással rendelkezik a Mol és az OMV Hungária-val. A két olajcéget a BKV félévente versenyezteti, s a kedvezőbb ajánlatot tevőtől egységáron szerzi be az üzemanyagot a következő hat hónapra. (Magyar Hírlap)


