
Epstein miatt az Európa Tanács volt főtitkára ellen nyomoznak, miniszterelnök is volt a gazdag Nyugaton
Korrupció gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség Norvégiában az ország egykori miniszterelnöke, Thorbjoern Jagland ellen – jelentette be a norvég gazdasági rendőrség csütörtökön Jeffrey Epstein aktáiban talált információkkal indokolva a döntést.

Paal Loeseth, az Oekokrim igazgatója közleményben arról tájékoztatott, hogy az aktákban talált értesüléseket a hivatal elégségesnek találta a nyomozás elindításához, és kiemelte, hogy Jaglandot a nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok abból az időből említik, amikor a politikus – 2009-től 2019-ig – az Európa Tanács főtitkári tisztségét látta el, illetve a Nobel-bizottság tagja volt. Hozzátette, elsősorban azt vizsgálják, hogy az említett tisztségekben elfogadott-e ajándékokat.
Az ügyben egyelőre nem történt vádemelés, a külügyminisztérium azonban helyt adott a rendőrség kérvényének, amelyben Jagland mentességének visszavonását kéri,
a tárcát vezető Espen Barth Eide pedig bejelentette, hogy a kérvényt továbbította a strasbourgi testület felé.
Anders Brosveet, a volt miniszterelnök ügyvédje a sajtónak elmondta, kliense kész mindenben együttműködni a hatóságokkal.
Az egykori miniszterelnök korábban hangsúlyozta, hogy Epsteinnel fenntartott kapcsolatai nem lépték túl a diplomácia megszokott viszonyait,
az Aftenposten című norvég lapnak vasárnap adott interjújában pedig hozzátette, hogy rosszul ítélte meg az amerikai üzletembert.
Jagland nem az első szereplője a norvég közéletnek, aki górcső alá kerül az Epstein-botránnyal kapcsolatban: Mette-Marit koronahercegné neve sajtójelentések szerint több száz alkalommal tűnt fel az irathalmazban, jóllehet Haakon norvég koronaherceg feleségéről évek óta tudni lehetett, hogy kapcsolatban állt az amerikai milliárdossal.
Jeffrey Epstein néhai amerikai üzletember többször is megjárta a börtönt fiatalkorú lányok ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt.
A férfit 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de nem sokkal később felakasztva találták a börtöncellájában. Ghislaine Maxwellt – Epstein barátnőjét – letartoztatta a rendőrség, majd a bűnösségét 2021. decemberben állapította meg, az illetékes manhattani szövetségi büntetőtörvényszék öt vádpontban.
A nő 1994 és 2004 között Epsteinnel együtt kiskorú lányokat toborzott és molesztált az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. A jellemzően szegény sorsú, kiskorú lányokat pénzzel és állásígéretekkel hitegetve csábították magukhoz.
Ajánlott videók





