BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Atombombát robbantott Észak-Korea

Észak-Korea sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre - közölte hétfőn a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A dél-koreai Yonhap hírügynökség védelmi illetékesektől származó értesülése szerint a tesztet helyi idő szerint nem sokkal fél tizenegy után (közép-európai idő szerint hajnali fél négy után) hajtották végre a Kildzsu város közelében, az ország északkeleti részén. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök sürgős tanácskozásra hívta a szöuli kormány illetékes minisztereit. A phenjani külügyminisztérium kedden jelentette be, hogy kísérleti atomrobbantásra készül, de nem közölte annak tervezett időpontját.

A jelentés, amely szerint a kísérlet nyomán nem szivárgott ki sugárzó anyag, "történelmi eseményként" tálalta a tesztet, amely, mint írták, "örömmel tölti el" az észak-koreai hadsereget és a népet.

A dél-koreai földtani megfigyelő központ tudatta, hogy a Richter-skálán mért 3,6 fokozatú rengést észlelt az észak-koreai kísérlet bejelentett időpontjában. A központ kizárta, hogy a földmozgás természetes eredetű lett volna. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök a kísérleti robbantás hírére sürgős tanácskozásra hívta a szöuli kormány illetékes minisztereit.

Az ország vezérkari főnöke bejelentette, hogy riadókészültségbe helyezték az észak-koreai kísérleti atomrobbantás hírére hétfőn valamennyi dél-koreai haderőt - jelentette be az ország vezérkari főnöke.

Az amerikai védelmi minisztérium névtelenséget kérő illetékese egyelőre nem tudta megerősíteni az atomkísérlet tényét. Egy másik tisztségviselő szerint azonban, akit a Fox News hírcsatorna idézett, a Fehér Ház úgy véli: Észak-Korea valóban végrehajtotta a nukleáris kísérletet.

Szintén nem tudta még megerősíteni a kísérlet hírét Abe Sindzo japán miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója is, miközben Tokióban rendkívüli kormányülést hívtak össze. A kormányszóvivő viszont közölte: Amennyiben bebizonyosodik az atomrobbantás, Japán erőteljesen tiltakozni fog ellene, mert az súlyos fenyegetést és provokációt jelent a térség biztonságára. A jelenleg dél-koreai hivatalos látogatáson tartózkodó Abe csak annyit közölt, hogy kormányát a kísérlettel kapcsolatos valamennyi információ összegyűjtésére és elemzésére kérte az Egyesült Államokkal és a szomszédos országokkal együttműködve.


Kína megerősítette és elítélte az észak-koreai nukleáris kísérletet. Az Új-Kína hírügynökség bejelentésében a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közleményére hivatkozott. Ezt követően tették közzé az állami televízióban a pekingi külügyminisztérium elítélő nyilatkozatát, mely szerint Kína "határozottan ellenzi" az atomkísérletet és reméli, hogy Észak-Korea visszatér a kínai fővárosban folyó hatoldalú tárgyalásokhoz. "Észak-Korea semmibe vette a nemzetközi közösség aggodalmait és szégyentelen módon nukleáris kísérletet hajtott végre. Az északkelet-ázsiai térség stabilitásának fenntartása valamennyi érintett fél közös érdeke" - hangsúlyozza a kommüniké.

A két Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Oroszország részvételével az észak-koreai nukleáris programról folyó tárgyalások tavaly november óta holtponton vannak, mert Phenjan az ellene hozott amerikai pénzügyi szankciókra hivatkozva bojkottálja azokat. John Howard ausztrál kormányfő szerint földrengési adatok erősítették meg az észak-koreai nukleáris kísérletet. A miniszterelnök hétfőn az ausztrál parlament előtt nyilatkozott, de nem részletezte, hogy milyen adatokra hivatkozik. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.