A német koalíciós pártok több hónapos alkudozás után egyezségre jutottak az utolsó nagy állami vállalat, a Deutsche Bahn (DB) részleges eladásáról. Eszerint a német állami vasút 49 százalékát 2009-re magánkézbe adják. A szociáldemokraták (SPD) és a kereszténydemokrata pártszövetség (CDU-CSU) közti alku értelmében az állam megtartja a 34 ezer kilométer hosszú vágányhálózatot, illetve az állomásokat, azonban a DB szerződéses jogot kap azok használatára.
Eredetileg a Deutsche Bahn vezetése, illetve az SPD azt szerette volna elérni, hogy a társasággal együtt a vágányhálózatot is adják el. A konzervatív pártok azonban ellenezték ezt a megoldást, mivel szerintük az elfojtotta volna a DB és a kisebb vasúttársaságok közötti versenyt. Az egyezség értelmében Wolfgang Tiefensee közlekedési miniszternek tavaszra kell benyújtania a privatizációról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek.
A vasút magánosításának az ötlete már Helmut Kohl kancellársága (1982–1998) idején felmerült. Regnálása alatt került sor a nemzeti légitársaság, a Lufthansa, valamint a Deutsche Telekom távközlési vállalat eladására, míg az állami postát Berlin 2000-ben értékesítette.
Míg Németországban a vasútprivatizáció elindításáról, addig Szlovákiában annak elvetéséről döntöttek. A pozsonyi kormány ugyanis éppen a múlt hét végén jelentette be, hogy visszavonja a szlovák vasút teherfuvarozó cégének eladására vonatkozó tervet. A ZSSK Cargo magánosítását még az előző, Mikulás Dzurinda vezette kormány hirdette meg, azonban az értékesítési folyamat valójában már február végén leállt az akkori ellenzék, a mostani kormánypárt, a Robert Fico miniszterelnök vezette Smer nyomására. A program felfüggesztése előtt a privatizációs bizottság az osztrák vasút teherszállító cége, a Rail Cargo Austria és a szlovák J and T befektetőcsoport alkotta konzorciumot ajánlotta elfogadásra. A versenyben maradt három pályázó között szerepelt a MÁV is, amely a Slavia Capital Group AS-sel alkotott konzorciumot.
A vasutak privatizációja más európai országban is napirenden van. Ausztriában az ügyvezető kormány néppárti közlekedési minisztere szintén a napokban jelentette be, hogy az állami vasút teherfuvarozó cége, a Rail Cargo privatizációja, illetve tőzsdére vitele az eredeti menetrendhez képest már egy évvel korábban, 2009-ben megtörténhet, amennyiben az előző koalíció vezető ereje, a Néppárt a következő ciklusban is kormányon marad. A konzervatív párt tervei szerint kezdetben a teherfuvarozási részleg 49 százalékát adnák el, majd egy-két évvel később a személyszállítási ágat is tőzsdére vinnék. A német döntéshez hasonlóan a bécsi tervek szerint is az állam kezén maradna az infrastrukturális hálózat.
A dán kormány még augusztusban jelentette be, hogy a korábban 2010-re kitűzött eladás helyett már egy-két éven belül megvalósulhat a vasút privatizációja. Koppenhága kezdetben a társaság 25 százalékát kívánja értékesíteni. Az intercityvonalakon tapasztalt gyakori késések miatt erősen támadott közlekedési miniszter szerint a magánkézbe adás új energiákat adhat a társaságnak. Az egyes buszvonalak üzemeltetése révén Dániában jelen lévő brit busz- és vasúttársaság, az Arriva már érdeklődött is az ügylet iránt.
Nagy-Britanniában viszont lassan már egy évtizede megvalósult, hogy a John Major vezette tory kormány privatizálta a vasutat. London is a berlini és az bécsi tervekhez hasonlóan külön adta el a járatok üzemeltetését a vasúti pálya felügyeletét ellátó Railtracktől, azzal a különbséggel, hogy az utóbbit is privatizálta.
Két súlyos vonatszerencsétlenség (1999-ben, Paddingtonnál, illetve 2000-ben Hatfieldnél) azonban a magánosítás révén túlságosan szétaprózott vasúthálózat (számos cég üzemeltet járatokat) biztonsági hiányosságaira hívta fel a figyelmet. VG
A MÁV Zrt. önálló cégbe szervezett áruszállítási üzletágának eladásáról a kormány a nyáron döntött.
A MÁV Zrt. önálló cégbe szervezett áruszállítási üzletágának eladásáról a kormány a nyáron döntött.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.