Az igazgató az intézet legfrissebb, a Gazdasági Bizalom és Fejlődés 2006-2007 fordulóján című kiadványát ismertetve elmondta: az államháztartási hiány az idén meghaladja a GDP 10 százalékát, jövőre pedig 6,8 százaléka lehet, ez megegyezik a kormányzati célokkal.
Az intézet szerint a kormányzati intézkedések az államháztartási hiány 3 százalékpont körüli mérséklését irányozzák elő, ami jelentős és teljesíthető vállalásnak tűnik. A jövő évi mérlegjavulás alapvetően az adó- és járulékbevételek növekedéséből származik, azonban kockázatot jelenthet az adóalap prognosztizálttól eltérő emelkedése.
Belyó Pál felhívta a figyelmet arra, hogy az idén 0,4 százalékkal mérséklődik a beruházások teljesítménye. Az Ecostat arra számít, hogy a beruházások volumene 2007 második felétől élénkül, mértéke az év egészében elérheti a 4,2 százalékot.
Az előrejelzés szerint az építőipari termelés az idei 2,5 százalékos mérséklődést követően, jövőre 3,5 százalékkal csökken.
Az Ecostat prognózisa szerint a munkanélküliségi ráta az idén eléri a 7,6 százalékot, jövőre pedig 7,8 százalékra emelkedhet.
Az Ecostat szerint a külkereskedelmi áruforgalmi mérleg hiánya a jövő évben az idei 2,5 milliárd euróról 1,5 milliárdra csökken, és a szolgáltatások egyenlege is javul. A magyar gazdaság iránti bizalom helyreállításával a működő tőke beáramlása jövőre elérheti a 4 milliárd eurót. A folyó fizetési mérleg GDP arányosan az idei 7,1 százalékról jövőre 6,1 százalékra csökken, és így összege elérheti a 6,2 milliárd eurót.
Az idei év első hónapjaiban az infláció történelmi mélypontra süllyedt. Az év utolsó harmadában a hatósági árintézkedések nyomán az árindex megugrott, a dezinflációs trend az év végén megtört. Az áremelkedésért elsősorban az ártámogatások leépítése, az áfa-kulcs emelése okozta.
Az előrejelzés szerint 2007-ben az áremelkedés üteme az év közepéig magas lesz, az áfa-kulcs emelés áthúzódó hatása több hónapig érződik majd. Emellett az energiaárak további emelkedése várható, nőnek a közlekedési tarifák és a kommunális ellátás díjai. Az élelmiszerek árnövekedése viszont mérséklődik, az importcikkek ára az ideinél lassabban emelkedik, az erős forint miatt. A jövő évre 6,4 százalékos áremelkedéssel számol az intézet az idei 3,8 százalékot követően, az év második felében a drágulás mértéke mérséklődhet.
Jövőre csak mérsékelt ütemű jegybanki kamatcsökkenéssel számol az intézet, az alapkamat szerintük 6,5-7 százalékra csökkenhet jövőre. Megállapításuk szerint a konvergenciaprogramban bemutatott intézkedések hatására a forint árfolyama stabilizálódott. A pénzügyi bizalom folyamatosan erősödik, a forint árfolyama várhatóan magas szinten stabilizálódhat, 2007 végére 254-256 forint/euró árfolyamot valószínűsít az Ecostat. (MTI Eco)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.