Nehezedő amerikai nyomás Kínán
A megközelítés komoly eltérést jelent az amerikai törvényhozás korábbi terveihez képest, amikor 27,5 százalékos pótvámot akartak kivetni valamennyi Kínából behozott termékre. A kongresszus később elállt ettől a tervétől, mert az a WTO szabályaiba ütközött volna. A szenátusban most beterjesztett – kétpárti – indítvány azért látszik megvalósíthatóbbnak, mert a valutadömping tényét állapítaná meg, ezzel az amerikai cégek széles köre előtt is megnyithatná az utat dömpingellenes eljárás kezdeményezésére. A Financial Times szerint a képviselőházban ennél is radikálisabb tervezeten dolgoznak. A leendő jogszabály nyomán a pénzügyminisztériumnak kellene elemeznie és nyilvántartania a valutaárfolyamok nagyobb fokú „eltérítettségét”, a problémát a WTO-hoz benyújtandó keresettel orvosolva.
A fenyegető egyensúlyhiányt beavatkozás nélkül tovább fokozná a kínai ipari termelés további gyors növekedése: májusban a kibocsátás 18,1 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos hónapban mértet, és pontosan ugyanekkora volt a növekmény az idei első öt hónapra számolva is. Mindez azt jelenti, hogy hatástalanok maradtak a lázas gazdasági tevékenység lehűtésére korábban hozott intézkedések, mint a jegybanki kamatemelés vagy az energiaárak megemelése. VG


